Párizsból hazajövet még néhány napig itt volt velünk Évi, utána elment Bettihez Bruxellesbe.
De amig itt volt, addig segített megkoreografálni a world children day-re a műsort. Igazából már Orsinak megvoltak az elképzelései, de végül is Évi segített végleges formába önteni a produkciót. A Kolompos zenekar egyik egyvelegére lett kitalálva a tánc.
Évi segítségével felfedeztünk Monsban egy helyet, amit addig még sosem, ugyanis a tűztoronyhoz valahogy eddig még sosem sikerült felmenni. Mindig azt hittem, hogy a szép torony a a templom része, mert messziről úgy néz ki. De nem. A templomnak nincs tornya és a Tűztorony vagy óratorony egy dombon áll. Azóta persze már több vendéget felvittünk oda. Köszönjük Évi!
Pénteken ismét bowling bajnokságot szerveztek a magyaroknak. nem igazán volt kedvem menni, de Laci nógatott, hogy menjek, meg talán nem is volt elég ember. Az is lehet a korábbi eredményem miatt hívtak, hiába mondtam, hogy az csak véletlen volt. Nos ezt most sikerült is bebizonyítani, hogy tényleg véletlen volt, mert eléggé pocsékul dobtam.
Nem volt rossz maga a verseny meg a hangulat. persze az egy kicsit rontott rajta, hogy az egyik labdába beletört a műkörmöm, amit igazából már le kellett volna szedni, vagy feltölteni, hát így most megszabadultam tőle, bár egy kissé fájdalmas módon.
Éviék is lejöttek szurkolni, utána beültünk egy helyre kajálni. Már nem is tudom milyen kaját ettünk, talán görögöt? Egy csomót nevettünk, hogy min azt már ki tudja, vagy ha igen, akkor ki akarja megírni egy ilyen blogban. De igazából mindenféle pasikon viccelődtün és röhögtünk, és nem is tudom Laci hogy bírta ezt hallgatni. :) Azért még ő is elnevette magát néha!!! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.