Megérkezett a Mikulás is végre az otthonunkba, amit gondos, alapos, hosszas jó vizes és jókedvű cipőpucolás előzött meg. Nem tudom hogy mire számítottak a gyerekek, de annyi pár cipő figyelt az ablakban, hogy még egy gombostű sem fért volna már melléjük. Már nagyon rutinosan és ügyesen sikerült odacsempészni az ajándékokat, ami leginkább csoki volt, meg egy két apróság, és persze egy kis túró rudi a hitelesség kedvéért... :)
Nagy volt az öröm, kb olyan mint tavaly és nem is igazán az ajándék, hanem a meglepetésnek volt igazi hatása, na meg annak, hogy ezt tényleg az igazi Mikulás hozta. Ki más is hozhatta volna?
A héten zajlott a teremfoci bajnokság is, amelyre a magyarok is beneveztek. Azt hiszem volt vendégjátékos is, mert egyre nehezebb megszervezni, hogy aki egy kis kedvet érez, az menjen focizni. Azért én elmentem szurkolni egy kicsikét, de persze komoly helyezést a mi csapatunk nem ért el, de a lényeg a részvételen volt, nem pedig a győzni akaráson. :)
A soprt és egyéb tevékenységek mellett a konyhában sem állt meg az élet. A karácsony mézeskalács nélkül nem telhet el, pláne, hogy mind a két poronty imádja....és szerencsére nemcsak enni, hanem készíteni is. Igazából én is szeretem csinálni, ez az egyik kedvenc sütim, nemcsak finom, de nagyon dekoratív is, és ha a gyermekeimmel együtt készíthetem annál nincs is jobb. :) Pláne így karácsony előtt...
Készültek külön projektek is a tanároknak, Ms Dickinsonnak, Ms Atennek, Mr Rossnak és az ESL tanároknak is, amelyeket aztán nagyon szépen feldíszítettünk, becsomagoltunk és olyan szépek lettek, hogy legszívesebben megtartottam volna magunknak.
Persze díszítés közben fogyott a sok mézeskalács, és a végén, amikor elosztottuk az osztályoknak a sütit, akkor már csak azok maradtak amik nem sikeredtek olyan szépre, mondjuk ki: a selejtek. Kaptam is hideget-meleget, hogy micsoda dolog, hogy nekünk a csúnyákat kell enni, nagyon fel voltak háborodva a kis kukták, de persze ették a rondákat is. Sőt némelyiket olyan cifrán díszítették, hogy giccsparádé megnevezéssel illetni őket édes kevés volt. :) Természetesen karácsonyra már egy darab süti sem maradt, így az ünnepre újabb finomsággal kellett készülni.
Ezen a hétvégén végre sikerült eljutnom fodrászhoz is. Bruxellesben dolgozik egy magyar mesterfodrász, gondoltam kipróbálom, és nem csalódtam. Szemvillanásnyi idő alatt diagnosztizálta a hajam, aztán jöhetett a festés vágás. Amikor végeztem, a közelben levő lengyel boltban feltöltöttem a túró készletünket, na meg egy kis karowka-tól is megszabadítottam a boltot. Utána irány a karácsonyi vásár, ahol már vártak a gyerekek.
Hosszas sorbanállás után végre korcsolya került a lábukra és közel egy órát rótták a köröket a pályán. Amig a gyerekek és Laci sportoltak, addig mi Bettivel kávéztunk és dumcsiztunk a melegedőben, de természetesen az ablak mellé ültünk, így aztán folyamatosan szemmel tarthattuk a korcsolyázókat. Meglepetésemre Bence nagyon élvezte az új sportot, Réka hamarabb elfáradt és hamarabb megunta. De azért mindketten nagyon fel voltak dobódva és megigértették velünk, hogy nem ez az utolsó alkalom amikor korcsolya volt a lábukon. :)
Ééés amiről még nem volt szó, az az Abatoire. Egy hatalmas piac Bruxellesben, ahol kapható szinte minden, a pacaltól a szentesi fehérpaprikáig.... szinte minden. Persze nem teljesen ugyanaz a repertoár mint otthon, de a túró kivételével gyakorlatilag mindent megtaláltam amire szüksgem volt. A túrószállítmányt pedig most már bármikor beszerezhetem, hiszen a bolt csak egy kőhajintásnyira van Betti munkahelyétől. Nemcsak élelmiszerek, de ruhákból is bőven van a piacon, szóval nagy a választék, nagy a nyüzsi és persze a tömeg is. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.