Wow!!! Túl a 100. bejegyzésen! Ehhez kellett ici pici híján két év. :-) De még nincs évfordulónk, nincs itt az ideje a számvetésnek. Lássuk, mi történt ezen a héten!
Leginkább a hétvégi kiruccanást kellett kipihenni, különösen Bécának, aki délig nyomta az ágyat. :-) De amig a gyerekek pihentek én nem voltam rest, bementem dolgozni és ezen a héten le is tudtam az egész havi teendőimet.
Réka egy újabb hobbijának hódol, a görkorizásnak. Elég gyengécskén indult, mint minden amibe az ember belefog, de rendkívül gyorsan belejött a dologba. Egyedül voltunk a görkori parkban és mire két óra múlva feltünt egy amerikai testvérpár, addigra Réka már profinak bizonyult. Olyan nagyon tudja élvezni a dolgokat, mindig mosolyog hozzá, annyira aranyos. :-)
Hétközben még az utolsó francia órámra is be kellett ugrani, hogy megkaphassam a bizonyítványaimat. Az eredmények nagyon biztatóak, de nyilván több tudásról árulkodnának, ha nem a könyvekből írom ki a megoldásokat. De azért ahhoz is kell ész, nem ??? :-)
Szerdán Dórival beugrottunk Mons-ba. Kicsit sétáltunk a sétáló utcán, megmutattam neki a monsi majmot, a városháza kertjét, a szökőkutat, és persze néhány rongyos boltba is beugrottunk. Vettünk gofrit és fényképezkedtünk. Akkor még nem igazán értettem, hogy Béca miért nem akart velünk tartani, de aztán amikor megmérte a lázát és 39 felett volt, már minden világos volt. Kissé bepánikoltam, mert fogalmam sem volt, milyen gyógyszerre hogyan reagál, mi az adagja egy lázcsillapítóból és azt sem tudtam, hogy felnőttnek való van-e nekünk. Jobb híján elküldtem hütőfürdőzni, aztán előszedtem a gyógyszeres dobozokat és lázas keresésbe kezdtem. Szerencsére a hütőfürdő levitte a lázást és aztán még egy lázcsillapítót is kapott. De másnap már rettentően fájt a torka így délután elvittem a belga klinikára. Nem mondanám, hogy alaposan megvizsgálta a doktornő a pácienst, belenézett Béca torkába aztán közölte, hogy valami bakteriális fertőzés és antibiotikum. Felírt még valami bika erős fájdalomcsillapítót, aztán miután legombolta az orvosi vizit tarifáját, mehettünk Isten hírével.
Pénteken indultak a nagy nyári leárazások. Megigértem a gyerekeknek, hogy elmegyünk shoppingolni. De persze azok amik tetszettek nem voltak leárazva. :-(
Szombat a nagy nap: Vizitura Dinantban. Háát mit mondjak, érdekes volt. A lányok velem akartak jönni, és én barom engedtem a kísértésnek, pedig jobb lett volna, ha az eszemre hallgatok. Csapatunk nagyon király volt: Réka, aki jobb ha bele sem teszi az evezőjét a vízbe, Dóri, aki sohasem evezett még, és én aki meg sohasem kormányoztam még. De gondoltam, mit számít ez? A Tiszán is elboldogultunk, egy evezőcsapás nélkül is lecsorogtunk a nap végére a következő célpontig. Csak a Tisza százszor szélesebb volt, nem lehetett bokrokon és köveken felakadni és kisebb zúgók sem tarkították az útvonalat. És nem volt tele még nálunk is bénább belgákkal, akik tehetetlenségükben nekimentek a másik hajónak, vagy még ki is borították a mellettünk lévőt. Szóval így áll össze kis csapatunk: Réka elől- ő a kőfigyelő, középen Dóri és végül én. A fiúk csapata jóval erősebb volt, de hát azok meg Lacival akartak lenni. És baromi pipa voltam amikor leelőztek minket, nem is egyszer. Mi meg eveztünk Dórival mint az őrültek, jól el is fáradtunk, a fenekünket törte az ülés, szóval azt mondhatnánk, hogy borzasztó nap volt, mégis egy nagy kaland. Réka hol szólt, hogy követ lát, hol nem. De a poziciójára rendkívül büszke volt. Ő volt, aki potyautasként a legjobban élvezte az utazást. Dóri meg hol evezett ezerrel, hol kiakadt, akárcsak én, amikor már piszkosul fájt a karom. A táj csodálatos volt, az átlagos vízmélység lehetett vagy 1 méter, távolban kastély mellettünk tornyosuló sziklafal, napsütés, tarkítva egy kis felhővel, szóval idilli környezet, persze azért nem pirultunk barnára, mert inkább a hüvös dominált. Boldogak voltunk, hogy nem borultunk, hogy ügyesen megcsináltuk a vízeséseket, és hogy valami meseszerüen szép környezetben evezhettünk. Sajnos lustálkodni nem lehetett, mert akkor kisodort volna a víz a partra, vagy nekimentünk volna egy kőnek. Ez utóbbi azért előfordult... és az előbbi is... :-) Szóval keményen kellett evezni. De azért szerintem tök jó volt. :-)
Vasárnap levezetésképpen elmentünk Bruxellesbe a csúszdaparkba. Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, meg mi is. Én mondjuk annyira nem szaladok az ilyen csúszdás-vidámparkos dolgok után, de azért én is lecsúsztam egy párszor egyedül is, meg Dórival is. Tovább is maradtunk, mint amennyire a jegyünk szólt, így aztán még rá kellett fizetnünk a jegyre, de a pénztárnál meglepetésként csak a töredékét kellett fizetnünk a várt összegnek. Azt hiszem bárhol máshol szívesebben ült volna a pénztárosunk, egyedül csak dolgozni nem volt kedve, ennek köszönhettük az extra kedvezményt. :-)
Igaza van, ki dolgozik vasárnap? Végül is az pihenőnap, nem munkanap...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.