Belgiumi élmények 2009-2013

Hát eljött ez a nap is a NATO SACEUR Throphy versenysorozat utolsó állomás a Superstars verseny. Eddig mindig lelkes szurkolóként vettem részt rajta, de idén meggondolatlanságomban megigértem Lacinek, hogy ha semmilyen nőcit nem sikerül összeszedniük a versenyre , akkor benevezek,  csak azért hogy kilegyen a csapat. 

Istenem milyen hülyeségekre viszi az embert a szerelem!!! :) 

Tudnotok kell, hogy a mozgást számomra a busz után történő rohanás testesítette meg, na meg néha a gyerekekkel egy kis futás a suliba, de semmi több. De gondoltam, hogy majd csak el tinglitanglizok és kész.

Első versenyszám az úszás volt. Mivel csak mellúszásban vagyok képes a vízben tempózni, így aztán nem is lehet csodálkozni, hogy utolsóként szálltam ki a medencéből, viszont vitathatatlan, hogy a legnagyobb tapsot én kaptam! :) Utána váltó úszás volt mégpedig pilótaruhában. Ez nagyon vicces volt, de ebben is a mi csapatunk volt az utolsó, de ezúttal nem miattam. :)

Na gondoltam, hogy majd kiegyenítünk a tornateremben. Az első rész nagyon szuper volt. Főleg ügyességi feladatokkal, röplabda szerválás, tollaslabda szerválás, célbadobás, tájékozódási futás, a kedvencem a dekázgatás. Na ez utóbbiban 5 db-ot sikerült dekáznom. Hát hiába kerülöm a futballt ha csak lehet. :) Kosárradobálásban sem voltam most formában, viszont a célbadobás ment ezerrel, és a röpin is rengeteg pontot szereztem. Az összes ilyen feladatot viccesre próbálták venni, szóval ha egy kicsit fársztó volt is, de nagyon élveztük. Na de aztán ebéd után jött a feketeleves. Erőgyakorlatok!!!! Ismertek és tudjátok micsoda vastak muszklikkal rendelkezem, messze elkerülöm a konditermet, tehát nem éppen testhezálló a feladat. DE sajnos erőt vett rajta a versenyszellem, sőt, eluralkodott rajtam. És ez rossz. Mert hát ugye erőn felül kell teljesíetni. 

9kg-os rudat kellett fej fölé emelgetni, fekvőtámasz, de szabályos, négyütemi fekvőszámasz, felülés, és még ki tudja mit kellett csinálni. Mindenből 1 perc, hát azt hittem kinyúvadok. És a végén még kidobós játék és kötélhúzás. Olyan büdös volt a kötél mintha gépolajjal kenték volna be és azt kellet fogni, magunkhoz szorítani... fúúúúúúúúj. :)

Mindennek végén másnaptól kezdve olyan izomlázam volt, hogy elmondani nem lehet, a talpamtól a fejem búbjáig mindenem fájt, a legkisebb mozdulat sőt még a nyelés is fájdalmas volt. Nem győztem magamat szidni, hogy mennyire nem vagyok normális. :)

De végül is megkaparintottuk az második helyezést, így első részvételem után nemcsak izomlázat de egy ezüstérmet is kaptam. Szóval ha superman nem is vagyok, de superlady lehetek, nem?

Ezen a héten volt a remembrance day. Idén már a gyerekeknek is volt piros pipacsuk, de persze igazából ezt mi nem ünnepeljük, mert hát mégiscsak a vesztes oldalon fejeztük be mind a két háborút.

És mint mindig ilyenkor eljön az a nap is, amikor megállunk egy pillanatra és Apura gondolunk. Ilyenkor mindig eszembejut az a nap két évvel ezelőtt, amikor tesóm felhívott... Néha beszélgetünk Orsival ezekről a halottas témákról és azt gondolom talán nekem is két év kellett ahhoz hogy túllépjek a traumán. Az egy év gyászidő az kevés. De még most sincs hét, hogy ne jutna eszembe valamiről Apuka és azért néha bizony még elkap az az iszonyatos hiányérzet, hogy olyan jó lenne, ha itt lenne, ha megölelhetném. Azt hiszem egy ilyen tragédia az ami megváltoztatja az ember gondolkodását. És annyira elcsépeltnek hangzik, de tényleg a legfontosabb dolog a világon az élet. Ha az elvész, már pótolhatatlan. Persze sokszor azt gondolom vagy érzem, hogy itt van köztünk és vigyáz ránk. :) Ki tudja, hogy így van-e, de ez az érzés jó, és olyankor mosolyognom kell!!! :)

Szombaton kis vendégünk volt, Réka osztálytársa Lilli (Bojti). Nagyon cserfes kislány és jól eljátszottak Rékával, de ugyan kivel nem játszik jót Réka??? :)