Gyermekkorom óta talán az egyik legszebb Karácsonyt ünnepeltük ebben az évben. Kicsit féltem is, aggódtam is, hogy milyen lesz, hiszen egyik nagyszülő sem tudott eljönni, de aztán arra gondoltam, talán ez lesz az egyetlen Karácsonyunk amikor csak négyesben leszünk, hát próbáljuk meg olyan széppé varázsolni amilyenné csak lehet.
Az előkészületek ezerrel folytak a konyhában, már hetekkel előtte terveztem mit fogok főzni, próbáltam a lehető legjobb alapanyagokat megvásárolni a töltött káposztához, savanyú káposztát hozatni Magyarországról, és ki tudja mire nem vetemedtem még. Még menükártyát is készítettem... annyi minden készült, hogy három-négy napig semmit nem kellett a konyhában tenni, csak melegíteni a kaját. :)
Ami a legjobb volt az egészben, hogy a gyerekek is partnerek voltak, és segítettek a főzésben, de főleg a sütésben.
A karácsonyfa beszerzése mint minden évben most is Laci feladata volt. Mindig nézzük a műfenyőket, hátha megtetszik valamelyik, amit el tudnánk képzelni hosszú távon is erre az ünnepre, de eddig semelyik nem nyerte meg a tetszésünket, pedig az Isten a tanúm, sok pénzt hajlandó lennék áldozni érte, ha az olyan igazán szép műfenyő lenne...
Végül idén is egy élő fenyőfa bánta a Karácsonyunkat. De talán az a szeretet és öröm amivel a gyerekek díszítették kárpótolta azért hogy kivágták. A tavalyinál jóval szebb fát vettünk, és ez az árában is megmutatkozott... :)
Az ajándékokkal sem kellett sokat bajlódni, mert csak egyet szerettünk volna adni mindenkinek, mégpedig azt amire igazán vágyott. Bencének az X-Box 360, Rékának pedig a Little Pet Shop házikó került a fa alá. Persze azért még egy balettcipő lábszármelegítővel és egy amerikai focilabda is valahogy odakerült, no meg azok az ajándékok amiket a nagyszülők küldtek, de a legnagyobb örömet tényleg azok az ajándékok okozták, amik titkos vágyakként fogalamzódtak meg bennük és nem is hitték, hogy megkaphatják.
Aztán amikor eljött végre a szenteste napja, nagy izgalommal díszítették a gyerekek a fát, persze tört a dísz is, Réka sírt is, de aztán nagyon szépresikeredett végül. Természetesen a végét nekem kellett befejezni, mert a kezdeti lelkesedés hamar derékba szokott törni, és meglepetésre a legkitartóbb a drága kis Réka volt, aki kitartott mellettem az utolsó díszig. :)
Már szépen felöltözött mindenki, hogy várja a Jézuskát, de valahogy csak nem akart jönni, hát leültük vacsorázni. Bence nagy bölcsen megjegyezte, hogy ha itt eszünk a nappaliban, akkor nem fog idejönni. Miután megvacsiztunk, invitáltam őket, hogy menjünk ki meggyújtani a csillagszórókat. Persze a tűzmester (Bence) akart ebben élen járni, gyújtogatta is lelkesen a csillagszórókat, és mivel voltak nagyok is, hát kénytelenek voltunk kimenni, nehogy valamire rápattanjon a szikra.
Ééééés ezalatt megérkezett a Jézuska. Bencét beküldtük a nappaliba, hogy hozzon ki még egy csomag csillagszórót, de semmi reakció, így hát kénytelenek voltunk a szemfüles kishúgát is valamiért beszalasztani, aki felfedezte az ajándékokat a fa alatt. Na persze rohantak be az érintettek a nappaliba, még a cipőt és kabátot sem vették le, csak akkor amikor lekerült a csomagolópapír az ajándékról. Olyan jó volt látni a csillogó szempárokat, a széles mosolyt a kitörő örömet, és a kétkedést, hogy hogy lehet ez??? Ennyire jó gyerekek voltunk? És az a boldog felismerés, hogy ők tényleg jó gyerekek ha ilyen szép ajándékot kapnak!!! Annyira édesek, olyan nagyon lehet szeretni őket! :)
És ment a játék egészen éjjel 11-ig, nem volt civakodás, nem volt veszekedés, csak béke és öröm... annyira szép este volt... Mi is megajándékoztuk egymást Lacival, de nem is az volt a lényeg, hanem a meghittség, az együttlét és az igazi boldogság. Olyan jó néha egy picit így megállni, lelassulni a rohanó hétköznapok sodrában. Eszembe jutottak a régi Karácsonyok, amikor még kislány voltam, és mi is így csendben és boldogan játszottunk együtt a családdal...nemcsak ketten a bátyámmal, hanem anyuval és apuval is... és másnap akár 10-ig 11-ig pizsamában folytathattuk a játékot mert nem kellett sehova rohanni. Persze elmentünk mamáékhoz, vagy vendégeket vártunk de este már ott folytathattuk a játékot, ahol délelőtt befejeztük. Milyen jó is volt az a nyugi... Nem kellett sehova rohanni, nem kellett keresztül kasul átszelni az országot, és persze nem kellett két ünnep között dolgozni sem. :)
No és persze a legfontosabb, akkor még ott volt mindenki. Mindenki akit szerettem és aki viszont szeretett. Ilyenkor az ünnep idején talán még jobban hiányoznak mint a szimpla hétköznapokon, sokszor érzem azt, hogy itt vannak közöttünk, és olyan jó hogy egyre gyakrabban tudok igazi mosollyal rájuk gondolni, anélkül hogy érezném azt, hogy megszakad a szívem.
Az élet nem áll meg, és úgy gondolom nekem az a feladatom, hogy ugyanolyan boldog meghitt szép Karácsonyokat és örömteli pillanatokat tudjak nyújtani a gyermekeimnek, mint amilyeneket ők - a szüleim, nagyszüleim és tesókám- szereztek nekem, és remélem egyszer majd Réka és Bence is olyan szívesen gondol vissza erre a Karácsonyra, mint ahogyan én a sok-sok évvel ezelőttiekre. :)
Bárhogy is lesz, számomra ez a Karácsony igazán szépre sikeredett és szivemben a különlegességek közé zártam! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.