A békés karácsonyi napok után eléggé aktívan töltöttük a hétköznapokat. Idén nem utaztunk sehova, hanem az ittmaradt magyarokkal terveztünk közös programokat. Lajosékkal voltunk bowlingozni, és Kaptúr Józsiékkal és még sokakkal másokkal elmentünk kirándulni. Józsi próbálta tanítgatni, hogy hogyan kell használni a tájolót és hogyan érdemes tájékozódni az erdőben, hogy megtaláljuk a kitűzött pontokat. Nagyon jól éreztük magunkat a friss levegőn. Sokan gondolkodtak hasonlóan, találkoztunk futókkal, kirándulókkal, lovasokkal, és olyanokkal is akik csak egy kis röpke sétára vágytak. Legalább 3-4 órát voltunk az erdőben, kicsit el is fáradtunk, aztán irány haza, mert este már érkeztek hozzánk a pókerpartira vágyó fiúk.
Nos, én erre igazán nem vágytam és gondoltam, hogy a gyerekeknek is jobb lesz ha nem jut a fülükbe a sok izlástelen dolog amit a 7 vagy 8 pasi besörözve összehord a kártyaparti közben, így aztán Orsival megbeszéltem, hogy hagy aludjanak nálunk a gyerekek, én meg ott voltam nála vagy éjfélig, mert hát Gyula meg nálunk zsugázott. :)
Mikor negyed egy fele hazaértem, már láttam, hogy a hangulaton nem tudnék javítani csak rombolni, így aztán gyorsan lefeküdtem aludni, próbáltam kizárni a külviágot. Persze eléggé hangosak voltak a fiúk, de én meg túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezen bosszankodjak, gyorsan elaludtam, hiszen másnap délelőtt 10-kor indulás Valenciennes-be a jégpályára.
Ezt a programunkat úgy látszott, hogy egy vagy több kisrókának meg nagyobb rókának sikerül megfúrni, de miután már mindenki itt várt ránk, hát ideje volt elindulni. Végül is nem történt baleset, de eléggé fehér ábrázattal utazott az én Macim, a gyerekek meg csiviteltek a kocsiban, alig várták, hogy végre megérkezzünk a korcsolyapályára.
Voltunk vagy huszan vagy még többen, de nem sikerült csoportos jegyet venni, mert nem foglaltuk le előre. Érdekes volt ez a hozzáállás, de mit várjunk, a francia szervezés nem éppen csúcs szinvonalú. Mindenesetre végre bejutottunk és irány a pálya. Két jégpálya kapcsolódott össze, egy kisebb, gyakorló pálya és egy nagyobb jégpálya, ami már hokimeccsek lebonyoljtására is alkalmas. A gyakorló pálya már eléggé fel volt karcolódva, de a másik még viszonylag jó volt. Sokan voltak, de mégis vigyáztak egymásra az emberek. Azt hiszem mindannyiunknak sikerült egyet esni, talán Réka volt a kivétel, Lacinak különösen "jól sikerült", mert a térdén landolt és ez több hetes hónapos regenerálódást vont maga után. A szilveszteri tánc is veszélybe került ezáltal, mert nem hogy ropni, de majdhogynem lábra álni sem tudott.
Nos ilyen hendikeppes állapotban jutottunk el az év utolsó napjáig, Szilveszterig. A gyerekek fel voltak turbózva, hogy majd éjfélig meg hajnalig fennt lesznek, hát sikerült is nekik. Volt tüzijáték, sok kaja, tombola, meg tánc. :)
Igen, igen, táncolt az én Macim is, nem törődve a fájós lábával, hiszen Rékuci is lógott rajta, szeretett volna az apjával táncolni. Igen jól sikrült a buli, karaokiztunk is és hajnali fél négykor szedtük össze magunkat, hogy aztán átadjuk magunkat az édes álomnak és felkészüljünk az előttünk álló új évre.
Hát akkor mindenkinek BUÉK.
(Bár már kissé lemaradva, mert május van amikor ezeket a sorokat írom. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.