Belgiumi élmények 2009-2013

MI történt október 23-án, miért történt, mit ünnepelünk ezen a napon? Ezt kellene elmondani egy hét éves kisfiúnak, Bucikámnak... Még talán magunk sem tudjuk, magunk sem értjük. Az ünnep előestéjén gyertyákat gyújtottunk, majd a kandallóba is tüzet raktunk és a kandalló köré ülve próbáltunk néhány dolgot elmesélni Bencének. Elmagyarázni azt, hogy aznap este Apa miért vette fel a kistársasági egyenruháját, milyen rendezvényre ment, milyen ünnepséget tartottak. A Monsi közösség tábornoka és felesége egy kis megemlékezést szervezett október 23 alkalmából. Állófogadás keretében vendégül látta a magyar katonákat és néhány külföldi meghívottat is. Ezen vett részt Laci és így került elő az ünnep és a forradalom témaköre. Bencében leginkább az ragadt meg, hogy miért kellett meghalnia az embereknek. Meséltem neki arról amit még déditől  hallottam a beadásokról, a kenyér fejadagokról... Eléggé érzékeny Bucikám lelke, sírva is fakadt, hogy miért kellett rossz sorban élni a dédiéknek és miért olyan gonoszok akik a hatalmon voltak, miért bántották az embereket és miért nem tudták őket elkergetni úgy, hogy ne haljon meg senki... Hát nem könnyű ilyen kérdésekre megnyugtató választ adni.
A kandallóban gyújtott tűz azonban hamar elterelte a gondolatokat és már csak arra koncentráltunk hogyan lehetne minél lobogóbb tüzet csinálni. Hozták a papírokat, a faleveleket, a gyújtóst, egészen este 10-ig élesztettük a tüzet. Tehettük, mert másnap nem volt iskola csak apának és anyának.
Csütörtökön és pénteken ugyanis negyedéves értékelés volt az iskolában szülő-tanár konferencia keretében. Csupán a megnevezés ilyen flancos, de igazából ugyanaz, mint nálunk egy fogadóóra, csak ez kötelező. A tanító nénik értékelték Bence eddigi teljesítményét ezt le is írták és nekünk is aláírásunkkal kellet igazolni, hogy egyetértünk. Így alkalmunk volt még kérdéseket feltenni, de ez Laci részéről történt. Meglepetések nem értek, hiszen többször beszéltem a tanító nénivel. Az angol tanár elmondta, hogy még a hallgatós korszakában van Bence ami teljesen normális megszokott dolog. Megérti az utasításokat meg is csinálja, felel a kérdésekre igennel és nemmel, most a következő lépcső, hogy 3 szavas mondatokat csiholjon ki a gyerekekből. Kiemelték, hogy mindig mosolygósan megy be az osztályba, hiszen valóban szeret oda járni. Angolul számol és jól megy neki a matek, gyorsan kiszámolja a nehéz feladatokat is jelentkezik és megmondja a helyes megoldást. Tudja az évszakokat és a hónapokat, ami meglepett, mert magyarul nem olyan penge ezen a téren, kavarja egy kicsit a dolgokat. De azon vagyunk, hogy letisztuljanak a dolgok. Bence kérésére azt is leírom ide a blogba, hogy tudja az ABC-t is.
Pénteken, ünnep-ide vagy oda, Lacinak sajnos be kellett mennie a munkahelyére. Reménykedett, hogy már délelőtt hazajöhet, de a szerencse nem szegődött mellé, így csak délben érkezett meg. Így aztán kora délután pattantunk autóba és irány Dinant. Ez a város Belgium keleti részén van egy folyó partján hegyek-dombok között. Nagyon szép belvárosa van, főtere fölött található a Citadella, ahová kabinos felvonóval lehet felmenni. A citadella elég jó állapotban van, de nem annyira érdekes. Idegenvezetővel lehet körbemenni, aki franciául adja elő a dolgokat. Laci is csak annyit értett mint én, sőt én többet, mert értettem, hogy Maastricht, amit ő nem. De persze lehet, hogy nem is mondta az idegenvezető pasi. Ami viszont nagyon tetszett a túra utolsó állomása a citadella alá épített összedőlt bunker és a hozzávezető lövészárok rendszer... A lövészárkon keresztül sötétben fegyverropogások közepette lehetett átjutni, fejünk felett a csillagos ég, körülöttünk homokzsákok, és amikor beértünk a beomlott bunkerba alig bírtunk a talpunkon maradni, szinte mindenki imbolygott, próbált egyensúlyban maradni, nagyon érdekes volt. Vezetett túránk után kabinos felvonóval le a főtérre, majd Dinant egyik kebabosánál - gyanítom nem a leghíresebb- uzsonna, felvonóval fel és irány a város. Igen ám, de útközben megláttuk hogy "struccok jobbra". Na akkor kövessük a táblákat. Viccelődtünk, hogy csak az nézheti meg a madarakat aki ki tudja mondani a nevüket. Réka eleve esélytelen volt, pedig mondta hogy stucc, meg stlucc, aztán még hangosabban: stllucc, de hát hiába :-) Megtaláltuk a strucctenyészetet, volt mindenfajta méret: az egészen kicsitől (ami kb egy fiatal pulyka nagyságú) a teljesen kifejlett nagy példányokig különféle kifutókon kor szerinti csoportokban. Lehet, hogy voltak egészen picurkák is, de azok valószínű ólban lehettek. A tanya mellett volt két ló is. Nem kifejezetten versenyló alkatúak, hanem vastag lábú zömök példányok és foltosak. Fogalmam sincs milyen fajta ez, Magyarországon nem ezek az elterjedtek az biztos. A körtét azonban ezek is szeretik :-) Az állatok után még sétáltunk egy nagyot a folyóparton, aztán hazafelé vettük az irányt.
Szombaton tökös napot tartottunk. Az amerikaiaknál nagy hagyomány a Helloween ezért már a suliban is tökölődtek a gyerekek. Tököt mértek, tököt emeltek, ki a legerősebb? Szellemeket rajzoltak, mi is készítettünk itthon füzért a gyerekek által rajzolt és kivágott szellemekből. Megigértem Bucinak, hogy ha szeretné csinálunk töklámpást. Persze hogy legyen lámpásunk, menjünk tököt venni azonnal, de jó nagyot. Így hát apa megvette a boltban található legnagyobb tököt és délután végre nekiestünk a töknek. Elmentünk Pankáékhoz ahol a tökök ki lettek belezve, szemük szájuk is lett és makk formájában még orrot is kaptak. Aztán itthon mécsesek kerültek a belsejében és a kandalló mellet világít nekünk esténként. A belsejéből kiválogattuk a magokat és szépen megsütöttük a sütőben, így a dekoráción kívül még hasznát is vettük a tökünknek. A lámpás készítés sokáig tartott, még tovább a játék utána, így eléggé későn kerültünk ágyba. Ezzel a nagy terv, hogy vasárnap megyünk Párizsba dugába is dőlt, más alternatívát kellett találni.
Belgiumban is vannak szép helyek, ezúttal a választásunk Brugge-re esett. Nem véletlenül propagálják ezt a várost, valóban gyönyörű. Kis csatornák, hidak, rengeteg lovas hintó, a kanálisokban motoros csónakokkal közlekedő túrista csapatok, nagyon hangulatos, de ennek azért megvan az ára is. Belgiumi viszonylatokban is drágább a vendéglátás, minden suvenir, de ezen nem is csodálkozunk... Első dolog amit megnéztünk a gyémánt múzeum. Nagyon sok érdekes információ volt és persze jónéhány gyönyörű ékszer. Réka belszeretett egy csodaszép koronába amit a hercegnő viselt az esküvőjén és rákérdezett, hogy ezt ugye megvesszük? Szerette volna megkapni, mondtam apát kell csak megfűznie :-) A kiállítás végén volt egy kis műhely ahol gyémántokat lehetett vizsgálni, mérni hány karátos, nagyítóval nézni a szerkezetét, karcpróba, hiszen a legkeményebb természetes anyagként bármit képes megkarcolni. Ezt követően egy demonstráción vettünk részt ahol bemutatták a gyémántcsiszolást. Vicces volt, hogy egy egykarátos gyémánt elvágását kellett volna kivárnunk. Mindenki egyetértett, hogy persze megvárjuk az eredményt, de a nő aki a bemutatót tartotta elnevette magát, hogy olyan bitosak vagyunk ebben, mert 3-4 napig tart. Az egykarátos gyémánt nem nagyobb mint annak idején a diszkógyöngyök voltak :-) Réka unta az előadást, de Bence nagyon kíváncsi volt, hiszen nagyon értékes és drága dolgokról volt szó :-) A gyémántmúzeum nem okozott csalódást, mindenkinek szívesen ajánlom. A következő cél a csokimúzeum volt. Ehhez át kellett sétálni a belvároson, ami nagyon szép, nagyon hangulatos, még a gyerkőcöknek is tetszett. Bence nagyon édes volt, aggódott, hogy árvíz van, mert a házak vízben állnak, valahogy nem akarta megérteni, hogy ezeket a házakat direkt így építették. Olyasmi lehet a város, mint Velence, bár én még ott nem voltam :-) Szóval keresztül a városon, egymást érték a csokiboltok és a sörboltok, közben-közben egy-egy csipkeüzlet. Egyik helyen sikerült egy csipkeverő hölgyet is látnunk munka közben. Én nem tudnám ezt a csipkeverést csinálni. 20-30-40 szál, azok végén  egy kis fadarab és ezeket cserélgeti, de fogalmam sincs hogy nem kavarodik bele, iszonyú gyorsan dobálgatja a kis fadarabokat a csipke pedig irtó lassan növekedik. Tehát csokimúzeum: rögtön a kasszánál levettük a sápot a gyerekek a pénztárnál lévő csokikból 2-2-t gyorsan bekaptak, aztán loholhattam a nyomukban, rohantak végig az egész kiállításon. Próbáltam felhívni a figyelmüket erre-arra, néhány dolognál egy kicsit leragadtak, de tudták hogy vannak nagy csokiszobrok és azokat keresték. A kiállítás végén egy gyors bemutató hogyan készül a csoki és a végén kóstoló. Menjünk még egy kört!- ajánlotta Bence, de még egy ilyen versenyiramot nem bírtam volna ki.  Laci mondta, hogy beküldjük Rékát vagy tízszer, mert ő ingyen bemehet és mindig vesz egy kis kóstolót, utána kihozza nekünk. :-) Ezzel a félmondattal bukott volna a terv, hiszen jobban szereti ő annál a csokit, minthogy megosztaná velünk :-)
Ezután sétáltunk vissza az autóhoz, közben beugrottunk egy templomba, ahol Michelangelo egyik szobrát is lehetett látni. Szenteltvízzel még nem találkoztak a gyerekek, megmutattam hogyan használják a hívők és hogyan kell keresztet vetni. Bence elsikott a lényeg felett és az egész öklét benyomta a szenteltvízbe, totál bevizezte a homlokát, csurgott róla a víz. Nem mosakodni kellett volna, csak keresztet vetni. :-) Réka el volt ragadtatva, hogy az utcán egymás hegyén hátán a hintók, rengeteg lovacska. Szívesen felült volna egy fogatra, de mi jobban örültünk ha sétál, valahogyan csak ki kellett fárasztani a gyerekeket. :-) Nagyon jól bírták a városi túrát, még az autóban sem aludtak el, ahhoz is maradt energiájuk, hogy egymást szórakoztassák, így nagy hahotázás közepette érkeztünk haza. :-)