Belgiumi élmények 2009-2013

2012 Március 20-26

Bátyám kislánya Petra számára is elérkezett a nap amikor végre repülőre ülhetett és eljöhetett hozzánk.

Mama eléggé ramaty állapotban érkezett, nem lehetett tudni hogy igazából a hányinger vagy a hasmenés gyötri-e, de leginkább a hasfájásra panaszkodott. Egy napig Petra is csak egyik helyről vetődött a másikra, de aztán lassan összeszedték magukat és szerencsére nem fertőztek meg senkit. :)

A gyerekeknek 1-2 nap iskolai szünet is összejött ezen a héten, így Petra nem unatkozott, és hétévégén pedig a magyar közösségnek volt sportnapja. Itt Laci természetesen fő szervezőként vett részt, amitől én nem voltam annyira feldobva, de mit lehet tenni??? Nyertünk érmeket, csokit meg tapasztalatokat. Petra elég hamar megunta a versenyzést, meg valószínú meg is éhezett, így ebédidő tájékán lelépett mamával a sportnapról. Viszont vasárnap csokifesztivál volt Monsban, ami valószínű tetszhetett neki.

Nemcsak azért meg különféle csokik voltak kiállítva meg mindenféle finomság, és néhányat meg is lehetett kóstolni, hanem volt felvonulás is, hatalmas "emberek", szakácsok voltak beöltöve, volt zenekar, meg nyuszi és még lufi is jutott nekik.

Hétfőn elmentünk a Mini Europe-ba, csak négyen: mama, Petra, Réka és én. Igazi csajon napot szerveztünk. Persze alig indultunk el jött a szokásos, "mikor érkezünk már meg", de aztán csak eljutottunk Bruxellesbe és a Mini Europeba is bejutottunk. Egy darabig ez is érdekes volt, de aztán már unták, meg el is fáradtak. De nem volt mese, kegyetlen voltam, márpedig ha befizettük igenis végig kell menni és meg kell nézni mindent. :)

Utána jöhetett egy kis sültkrumpli meg fagyi, hogy a "hatalmas" fáradalmat kipihenhessék, egy kis rohangálás a játszótéren,aztán újra vissza az autóba és irány Mons.

A legjobban talán minden közül mégis az tetszett neki, hogy együtt játszottak Rékával. Nem menjünk sehova, játszunk a játékokkal, babázunk, pónizzunk és a többi.  Kell ennél több???

Párizsból hazajövet még néhány napig itt volt velünk Évi, utána elment Bettihez Bruxellesbe.

De amig itt volt, addig segített megkoreografálni a world children day-re a műsort. Igazából már Orsinak megvoltak az elképzelései, de végül is Évi segített végleges formába önteni a produkciót. A Kolompos zenekar egyik egyvelegére lett kitalálva a tánc.

Évi segítségével felfedeztünk Monsban egy helyet, amit addig még sosem, ugyanis a tűztoronyhoz valahogy eddig még sosem sikerült felmenni. Mindig azt hittem, hogy a szép torony a a templom része, mert messziről úgy néz ki. De nem. A templomnak nincs tornya és a Tűztorony vagy óratorony egy dombon áll. Azóta persze már több vendéget felvittünk oda. Köszönjük Évi!

Pénteken ismét bowling bajnokságot szerveztek a magyaroknak. nem igazán volt kedvem menni, de Laci nógatott, hogy menjek, meg talán nem is volt elég ember. Az is lehet a korábbi eredményem miatt hívtak, hiába mondtam, hogy az csak véletlen volt. Nos ezt most sikerült is bebizonyítani, hogy tényleg véletlen volt, mert eléggé pocsékul dobtam.

Nem volt rossz maga a verseny meg a hangulat. persze az egy kicsit rontott rajta, hogy az egyik labdába beletört a műkörmöm, amit igazából már le kellett volna szedni, vagy feltölteni, hát így most megszabadultam tőle, bár egy kissé fájdalmas módon.

Éviék is lejöttek szurkolni, utána beültünk egy helyre kajálni. Már nem is tudom milyen kaját ettünk, talán görögöt? Egy csomót nevettünk, hogy min azt már ki tudja, vagy ha igen, akkor ki akarja megírni egy ilyen blogban. De igazából mindenféle pasikon viccelődtün és röhögtünk, és nem is tudom Laci hogy bírta ezt hallgatni. :) Azért még ő is elnevette magát néha!!! :)

Párizs egyszerűen csodálatos. Immár harmadik alkalommal róhattam utcáit mégsem tudok betelni vele. Imádom az épületeket, a tereket, az utcai zenészeket, az egésznek van egy varázslatos hangulata, ami semmihez sem hasonlítható.

Na és persze a társaság sem kutya, olyan régen nem nevettem már ennyit mint most, olyan mintha 10-15 évet visszamentem volna az időben. Végre nem kellet semmire sem koncentrálni, végre nem kellett semmire és senkire figyelni, azt tettük amihez kedvünk volt. 

A TGV valóban irtó gyors, kevesebb mint 2 és fél óra alatt teszi meg az utat Mons-ból Párizsba. Igaz nem túl olcsó, de egyszer megéri kipróbálni.

Amint megérkeztünk, megkerestük a szállásunkat, aztán nyakunkba vettük a várost. Évinek ez volt az első utazása a francia fővárosba, talán neki volt a  legizgalmasabb. Megnéztük a Moulin Rouge-t, jártunk a Montmarte-on és csak azért hogy megtekinthessük a csodás kilátást a városra sorban álltunk vagy egy órát, hogy  felcammoghassunk a Notre Dame 400 valahány lépcsőjén. A látvány tényleg szép, bár amikor másnap az izomlázzal küszködtem, nem voltam annyira elalélva a gondolattól, hogy még egyszer felmásszak a toronyba. :)

Séta Champ Elysées-n, és már sötét volt, mire az Eiffel toronyhoz értünk. Szerencsére előre váltott jegyünk volt, így csak kb 20 percet kellett várnunk, hogy felmenjünk a toronyba. Este hulla fáradtan estünk be az ágyba. 

Másnap a kilencedik kerületet jártuk be, amelyet egy idős hölgy mutatott be nekünk. Önkéntesként külföldieknek tart idegenvezetést. Érdekes volt, egy párizsi szemével látni a dolgokat és rejtett "kincseket" találni, olyanokat, amik mellett az ember egyébként csak elszalad, észre sem vesz. Az Operaházat felülnézetből is megnéztük a La-Fayette áruház tetejéről, ahol csak simán leheveredtünk és süttettük egy kicsit magunkat a kora tavaszi napfényben. Az Invalidusok temploma és Napoleon sírhelye után egy kis stand-up comedy, ahol megtudhattuk, hogy lehetünk egy óra alatt igazi párizsiak. Hogyan viselkedjunk a boltokban, az utcán, a taxiban, na és persze néhány jó tanács a fiataloknak a pasizás és csajozás terén. Igen jót mulattunk, a fickó aki az előadást tartotta. nemcsak elmondta, hanem illusztrálta is a szituációkat, ami igen viccessé tette az előadást.

Utolsó napunkat egy piacozással kezdtük, útban a  Pere Lachaise temető felé. Nagyon nevetséges volt számomra ahogy a sok barna ember között feltünő szőke hajnak hogy megörültek az árusok és majdhogynem visítottak örömükben. Kevés azt állítani, hogy fütyültek, meg kiabáltak, mert ez annál több volt. Persze ez nyilvánvalóan nem nekem szólt, hanem a tömegben felbukkanó pár szőke lánynak és persze Bettinek, meg Évinek. Persze próbáltak volna mindent rásózni az emberre, de főle zöldségeket árultak, amit nem állt szándékunkban venni, ebben a pillanatban.

A temető bejáratánál Évi lefényképezte a térképet és így próbáltuk megtalálni elsősorban Jim Morrison sírját. Persze közben azért találtunk néhány hírességet, úgymint Rossini, Haussmann (várostervező, ő általa kapta Párizs a mai arculatát az 1800-as években) Chopen, vagy Édouard Branly és Balzac sírja. Megtaláltuk Jim Morrisont is. Sírját a virágok mellett egy doboz sör, és ha jól emlékszem cigaretta díszítette. A sírja előtt álló fa teleragsztva rágóval és teleírva, televésve különböző feliratokkal. Állítólag sírja sokáig jeltelen volt, miután nyilvánosságra került ki fekszik a halom alatt orgiák szintere lett, a rajongói rendszeresen zenéltek, ittak, füveztek a köveken, a virágok mellett italos üvegeket, leveleket, üzeneteket, firkákat hagytak rajta. A sírkövet egy időben mellszobor ékesítette, ezt azonban már régen ellopták az ereklyegyűjtők. így nem csoda, ha vasráccsal körbekerítették és cirkáló rendőrök vigyázzák a sírt. Az is felvetődöt, hogy hamvait vigyék haza, de miután ez a negyedik leglátogatottab helyszín Párizsban, így hamar elhesegették ezt a gondolatot.

Mi pedig visszamentünk a város szívébe, hogy még az időt kihasználva az impresszionisták gyűjteményét megnézhessük az Orsay Múzeumban.

Monsban pedig Évire még várt egy kis feladat, hogy kitakáljuk, altáncoljuk, hogy a World Children Day-en mit adjanak elő a gyerekek.

Végezetül a hét végére még jutott egy kis bowlin verseny, de ezúttal nem voltunk olyan sikeresek mint ősszel, de  azért egy harmadik helyezetet sikerült összehozni. :)

Meglehetősen nehéz több mint fél év távlatából visszaemlékezni, hogy mi is történ ebben az időszakban, február végén, március legelején.

Ami talán érdekes lehet, hogy erre a hónapra a suliban engem választottak meg a hónap volunteerjének. Igazából Ms Aten-nek köszönhetem, mert általában valamelyik tanár vagy tanárok javasolnak embert erre a címre, ami semmi különösebbel nem jár, csak annyi, hogy az iskolai újságba bekerül az illető, és pár dolgot leírnak róla, hogy ki fia borja és mi a csudát keres önkéntesként az iskolában. Valamint, ha ez még mindig nem elég akkor a fényképét kiteszik az iskolában az egyik faliújságra, a többi, korábban megválasztott ember képe mellé. 

Igazából nem egy nagy cím, nincs semmi felhajtás, de azért mégiscsak jól esik az embernek, hogy valamiféleképpen elismerik a munkáját, ha pénzzel s jutalommal nem is, de egy köszönömmel és egy vállveregetéssel mégiscsak. :)

Ami viszont sokkal inkább izgalomba hozott az a közelgő nagy utazás, a világ egyik legcsodálatosabb városa felé... Párizsba. Ezúttal nem a családdal, vagy de mégis.... a családdal csak másképpen, ugyanis nem a gyerekeimmel és kedves férjurammal, hanem két kis unokahúgommal Évivel és Bettivel.  Amint mi elutaztunk Párizsba a Thales-szel, addig Réka és Bence a Technopolis-ban múlatták a napjukat, ahol ezúttal a szokásos játékok mellett egy kisebbfajta szexuális felvilágosításon is keresztül estek a gyerekek.

Egy játékos kiállítás volt a serdülő korról, a kisbaba születéséről és egyéb dolgokról ebben a témában. Állítólag a gyerekeknek nagyon tetszett, de hogy vajon mit értettek belőle, mit nem, arról talán Laci tudna bővebb felvilágosítást adni.

Mi hárman csajok eközben már Párizs utcáit róttuk. 

Mivel síszünet volt az iskolában, ezért úgy döntöttünk, hogy néhány napra elmegyünk valahová. Több minden számításba jött, például Puy Du Fou Park Franciaországban, egy holland csládi park is, de sajnos már későn kapcsoltunk, így sem jegyet sem szállást nem tudtunk foglalni. Végül is maradt a Németországi Dorint sporthotel, ahol már egyszer voltunk és nagyon jól éreztük magunkat.

Mindannyiunkra ráfért a pihenés és a wellnesezés, és Bence is örült, hogy a hamarosan sorra kerülő SHAPE Seals-es úszás felmérés előtt lehetősége lesz gyakorolni.

A 4 napba amit a hotelben töltöttünk egy nap kirándulás is belefért, amikor ellátogattunk Kölnbe. Itt a városnézésen kívül még egy találkozót is megbeszéltünk Judyval, majd együtt ebédeltünk és nagyon jól éreztük magunkat. Ő az az ember akiből annyi pozitív energia árad, hogy elképesztő, és mindig jókedvre deríti az embereket. Szeretek vele talákozni. :)

A kölni dómot is megnéztük, de a toronyba nem másztunk fel, pedig Laci nagyon szerette volna, de mi, főleg én, lehurrogtuk és ezúttal Bencében lelkes támogatómra akadtam. Helyette felültünk egy városnéző buszra, ami több mint egy órán keresztül vitt minket Kölnben és közben mondta a város nevezetességeit. Amiből elég kevés régi emlék maradt meg, köszönhetően a második világégésnek. Ekkor ugyanis gyakorlatilag teljesen szétbombázták a várost. Köln ezalat 262 bombázást élt állt, melyek közül a legdurvább a Operation Milennium volt, amikor a szövetségesek 1000 bombázóval jelentek meg a térségben. Nem is csoda,hogy a háború után a város 95 százalékát kellet teljesen újjáépíteni. A háború a dómot sem kímélte, 14 bombatámadást szenvedett el, súlyos károsodások érték. Mindenesetre a város gyakorlatilag teljesen újjá lett építve az adott kor ízlésének és nyilván a pragmatikumnak  alárendelve. Február végén, amikor még a fák is kopaszak, semmi zöld nincs a városban, nem nagyon tudott magával ragadni, de a dóm tényleg nagyon szép és monumentális.

Az egynapos kirándulást kivéve szinte végig csak fürődtünk, szaunáztunk és ez utóbbit ruha nélkül.  Kissé feszélyezve éreztem magam, sőt Bence és Réka is, de aztán ezt is kipróbáltuk és nem lehet belehalni. Ami nekünk szokatlan az a németeknek teljesen természetes, akár öreg, akár fiatal. Persze azért igyekezett az ember nem a másik himbilimbijét nézegetni meg hát magát is egy kicsit takargatni... :)

Egyik nap borda party volt az étteremben, és rendeltünk 1-1 bordát a gyerekeknek, de akkorát hoztak ki nekik, hogy egy felnőtt becsületére vált volna, ha megeszi. Bence meg is ette az egészet és Réka sem sokat hagyott belőle. A sok mozgás meghozta az étvágyukat. 

A hotle egy tó partján fekszik, amit körbe lehet járni, jobb időben vizibiciklizni, csónakázni lehet és horgászni is lehet benne. Most gyakorlatilag be volt fagyva, csak a befolyásnál, meg a zúgóknál volt megolvadva. Egyébként lehetett rajta tesztelni, hogy mi az a kő, ami alatt betörik a jég. A féltágla még kevés volt neki elég húzós és tartós fagyok lehettek ereefelé az útóbbi időkben. A hideg ellenére körbejártuk a tavat, jó kétórás séta volt, jeget törtünk, ahol tudtunk, dombot másztunk, szép kis túra volt.

Egyik nap Réka falat is mászot, mert erre is volt lehetőség, Bence pedig teniszezett és pinpongozott az apjával.

Utolsó nap hazafelé beugrottunk egy állatkertbe, vagy állatparka a környéken. A pénztárnál nem volt senki, hát nem fizettünk. Később jött a tulaj, vagy gondoző, de mivel kártyával nem tudtunk fizetni és kp-ben csak két eurónk vol, hát eltekintett a belépő díj megfizetésétől. Az állatkertben már érződött, hogy jön a tavasz, mert a nyulak és a kecskék is eléggé felajzott állapotban voltak. A gyerekek meg nem értették miért kergeti egyik állat a másikat és miért veri, hogy ráugrik a hátára. És persze arra is kíváncsiak voltak, hogy nekünk meg mi annyira vicces. Még egy pár év... és nem fognak kérdezősködni. :)

Ezen a héten került sor a Saceor trophy versenysorozat úszás számára, amelyen szurkolóként vettem részt, Laci pedig versenyzőként. Ha jól emlékszem akkor pillangóban, vagy vegyes úszásban mérettette meg magát. Általában jó hangulatúak szoktak lenni ezek a versenyek, és ez most sem volt másként, se dobogós helyezést nem sikerült elérni a csapatnak, ugyanis a Benelux rendkíívül erősnek bizonyult.

A következő jelentős esemény az iskolában volt: I Live The Dream néven. A rendezvény, vagy talán jobb szó ha ünnepségnek nevezzük szoros kapcsolatban van Martin Luther King Jr.-ral. Bár nem sikerült kinyomoznom, hogy pontosan mi is volt ezen a napon, és mit is ünnepeltek a gyerekek... Mindenesetre volt egy masírozáa, vagy nevezzük talán menetnek az iskola falai között, amikor is elindult egy osztály, énekelt a folyoson, majd minden egyes osztály csatlakozott hozzájuk s nagy énekszóval átmasíroztak a Cafetériába, ahol folytatódott az ünnepség. Az igazgatónő beszédet tarott, a sokszínűségről, arról, hogy milyen jó különösen ebben az iskolában, hogy annyira sokféle gyermek van, más kultúrával, nyelvvel, és mégis egy jó közösséget lehet alkotni stb, stb. Utalva arra, hogy minden ember egyenlőnek születik, és hogy ezt az emberek nem mindig gondolták így. Majd az iskola kórusa énekelt, amihez időnként a gyerekek is csatlakozhattak.

A hétvége a Farsang szellemében telt el. A magyar közösség ezévi farsangi bulija elég hosszúra sikeredett, főleg számunkra, hiszen hajnal négykor mentünk haza.Volt jelmezes felvonulás, zsűri, díjak, tombolahúzás, és természetesen kaja pia dögivel. A karaoki és a tánc sem maradhatott el. Nagyon jó hangulat kerekedett ezért is maradtunk sokáig. Számomra a jelmezek okoztak gondot, de miután meginterjúvoltam a családot én unicumnak öltöztem, Laci szarvasnak, Bence majom volt és Réka pedig egy csodaszép balerina. :)

Február első két hetében ismét több minden történt, ami említést érdemel.  

Már régóta húzódik az ÜGYem az APEH-el, ami ekkortájt ért talán a csúcspontjára. Még apu után örököltünk meg kb 10 ezer Ft adó túlfizetést és néhány számlán pedig egy két száz forintos hiányt, amit képtelenek 'vagyunk' összevezetni immár két éve. Azt hiszem az ügyintézésre már legalább 2000 Ft postaköltségem ráment, hogy időt mennyit feccöltem bele, arról jobb ha nem is beszélünk. Mindenesetre egy újabb levelet kaptam tőlük, amely rendesen felborzolta az idegeimet, olyan szinten, hogy a vérnyomásomat is feltolta az égig.  A részletekbe nem bonyolódnék bele, de az biztos, hogy ha éppen akkor a kezembe kaparinthattam volna egy APEH-est annak szíves örömest kitekertem volna a nyakát. A baj csak az, hogy hiába van igazad, nem csaphatsz az asztalra, mert akkor csak további akadályokat gördítenek az utadba és úgysem ismerik be hogy ők voltak a hunyók.  Mindenesetre úgy döntöttem, hogy most jött el a pillanat, hogy ne tovább... Majd személyesen, mert ezt már másképp nem lehet megoldani.

Sajnos hiába hibázik a hivatal, akkor is mi fizetjük meg az árát. Ha másban nem is, de postaköltségben és a rengeteg időben, ami az ügyintézéssel jár. Arról pedig ne is beszéljünk hogy a kétéves ügy mindig felhánytorgatja a múltat és felzaklatja az embert, amikor tudjuk, hogy apu mindent úgy hagyott ránk és úgy zárt le, hogy minden számláját kifuttatta nullára...

Ezek tükrében talán nem is csoda, ha a fizikai állapotom nem volt valami fényes. És néhány egyéb dolog is nyilván hozzájárult ahhoz hogy a stresszküszöböm elérje azt a pontot amikor már nincs visszaút. Húztam magam ezerrel, így aztán a vérnyomásom is követte, végül elég durván felment, amitől meg rendesen beijedtem. Éreztem én mindent, gondoltam nemsokára jön a kaszás is. Próbáltam relaxálni, ettem a fokhagymát, ittam a fagyöngyteát, próbálkoztam kuruzslással, imával, mindenféle házi praktikával, de eredménye nem volt. Aznap este amikor nagyon magas volt,már arra is gondoltam lehet ügyeletre kéne menni, de aztán úgy voltam vele, majd ha kihúz a görcs vagy elkap az infarktus, akkor csak bevisz a mentő. :) Félretéve a tréfát,  (nem is vicces), tényleg nagyon szarul éreztem magam. És nem is a fejfájás, hanem az egyéb tünetektől voltam beijedve... Mert mit tesz iylenkor a modern kor gyermeke? Rékeres a neten... beírom a szimptomákat és kidob két max 3 verziót: Választhattam az infarktus, a tüdőembólia és a reflux között.

Másnap bejelentkeztem a dokihoz... A vérnyomásom már csak 140 körül volt, de vittem a korábbi napok, kb két hét mérési eredményeit, így aztán volt miről beszélni. Persze nem akart felírni gyógyszert, és a három betegség közül a reflux, mint olyan jöhetett számításba nála, de én jól tudtam, hogy aznap este a kaszás tett nálam diszkrét látogatást! :)

Mindenesetre elmentem a laborba vérvételre és mondta, hogy az izomlazítót amit a derekamra korábban kaptam szedjem , mert azt mondta eléggé be vannak állva a nyakizmaim. Nyilvánvalóan a stressztől. Később arra gondoltam, hogy elképzelhető, hogy az izomlazító pendítette fel a vérnyomásom, mert volt neki ilyen mellékhatása is . Aztán persze kiderült, hogy jó pár ismerősöm volt szarul aznap este éjjel, és az egyik anyukája tényleg az ügyeleten kötött ki. Állítólag aznap eléggé megnőtt a forgalom az ügyeleteken hasonló okokból, valamiyen időjárási jelenséggel hozták összefüggésbe az okosok. Mágneses jelenség, vagy valami hasonló... Hááááááát nem tudom. Talán a hútőmágnesek további gyűjtését is át kellene gondolni???? :)

A Malév ügy szintén középpontba került ez idő tájt. Máig sem tudom, hogy pontosan mi történt, és gondolom kedves politikusaink sem, akik semmihez sem értenek jobban mint a dolgok elkendőzéséhez és az ujjal mutogatáshoz, meg a mások hibáztatásához. Természetesen senkinek semmi köze hozzá, senki nem vétett hibát, csak a másik. De hoyg pontosan ki is az a MÁSIK, na azt sohesem fogjuk megtudni. Nos... tipikus,  a nagy mutogatásban elveszett a LÉNYEG, és odalett a Malév. Sajnos...

Nyilván nem hiányzott a csőd sem a dolgozóknak akik kereshettek új munkahelyet, sem az utasoknak, akik meg bebukták a jegyüket és kereshettek más járatot. Volt közöttük rokon, ismerős és barát is...  A Ryanair szinte azonnal rárepült a megüresedett piaci szegmensre és kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Nem tudom ezek után ki hogyan és mikor tudja újraéleszteni a Malévet, de minél több idő telik el, erre egyre kisebb reményt látok. Akik pedig hozzájárultak ehhez, szégyeljék magukat. Bár ők nem olvassák ezt a blogot. :) 

A  végére jutott egy kellemesebb dolog a hétre, egy ismerős látogatása, aki friss hírekkel és érdekességekkel szolgált az otthoni helyzetről. Nyilván próbáljuk követni a változásokat, de a személyes tapasztalat mindig többet ér. Sajnos ezen ismerősünk egyike volt a rendkívüli körülmények között hazavezényelt családoknak.

Ők sikeresen átvészelték a sokkot és a nehézségeket amivel szembe találták magukat, hiszen az óvodába már gyakorlatilag zéró esély volt a felvételre és a munkahely keresés sem megy manapság zökkenőmentesen. Csakis a talpraesettségen, a jószerencsén és az esetleges összeköttetéseken múlik minden. Érdekes volt hallgatni mi hogyan zajlott, és az egyes emberek hogyan viszonyultak a kialakult helyzetekhez.

Nagyon sok minden szóba került az este folyamán, igen elgondolkoztató dolgokról beszéltünk. Gyakran elmerengtem azon, vajon hogy lesz majd velünk? Vajon miránk milyen problémák, akadályok, vagy esetleg gyors és sikeres dolgok várnak?  Szeretem, ha a sorsot egy kicsit magam is irányíhatom, de honvédség nem az a hely, ahol kézbe veheted a jövődet, és ez engem eléggé megvisel, sajnos...

De evezzünk vidámabb vizekre, hiszen nemcsak Bájbikám névnapját ünnepeltük ezen a héten, hanem a VAlentin naot is. Mondani sem kell, hogy ezúttal ismét egy rakás csokival tértek haza a gyerekek az oviból. Mi Valentin napi pillangókat készítettünk, melybe egy nyalóka volt szúrva. A gömb rész volt a pillangó feje. Jól nézett ki és nem is volt nagy meló megcsinálni a 44 pillangót. :)

Hétvégén bál volt. Majdnem olyan mint egy évvel ezelőtt, csak éppen a csokivarázs meglepetés maradt el. De a zene ugynaolyan jó volt mint 2011-ben és a társaság pedig jóval nagyobb. Nagyon jól éreztük magunkat. Jövőre reméljük veletek, ugyanitt. :)

A következő két hét a vízilabdáról szólt. Legalábbis a televizióban meg a mi házunkban mindenképpen. Annál is inkább mivel itt a 'szomszédban' Eindhovenben rendezték a vízilabda EB-t. Na azért kell vagy két órát utazni, ha oda akarunk menni, de mégsem kell nyakunkba venni a fél világot, ha egy jó meccsre vágyunk.

Laci ki is használta a helyzet adta lehetőséget jegyeket vásárolt, két napra is. Az első alkalommal csak Bencével és a Balla családdal ment, ahol a görögök ellen küzdöttek a magyar pólósok. Azt hiszem ezt a meccset siker koronázta.

Bence is jól elvolt, és mi sem sirattuk, hogy nem mehettünk. Helyette Réka Lizzy szülinapi meghívásának tett eleget. Én voltam a szerencsés akinek alkalma nyílt arra, hogy elvigye Rékát a buliba. Lizzyék a SHAPE-en kívül laknak, kb 20-24 km-re tőlünk. A pontos távolságot azért nem tudom megmondani, mert ahány útvonaltervező annyi eredméyn jött ki. Még véletlenül sem egyezett egyik útvonal a másikkal és a beépített GPS pedig különösen tréfás kedvében volt a mai nap.. Már máskor is volt, hogy bevitt a málnásba, de most teljesen kiakasztott. Már azon voltam, hogy feladom és mégsem megyünk el a buliba, mire végre nagy nehezen le tudtunk keveredni az autópályáról úgy, hogy ne vigyen vissza nyomban rá. Körülbelül a 20 kilométer helyet mentünk vagy ötvenet mire megérkeztünk, de legalább a tank tele volt, amiatt nem kellett aggódni. :)

A buliban nagyon jól érezte magát Rékuci, de szerintem még olyan buli nem volt a földkerekségen amit ne élvezett volna. Ilyen szempontból is nagyon szerencsés természet. Mindent élvez amit csinál. Jókedvű, mosolygós, szóval egy igazi tünemény.

 Miközben gyúrtunk a jövő heti meccsre, hétközben látogatónk érkezett Magyarországról.  Ő volt az egyike azon családoknak akiket tavaly hazatapsoltak. Nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy hogyan sikerült leküzdeniük a sokkot, meg a hirtelen nyakukba szakadt rengeteg tennivalót. Szerencsére jól vették az akadályokat és a gyerekeknek is sikerült óvodát taláni a beiratkozás és felvételi eljárások után.  Úgy tűnik kezdi mindenki felvenni a magyar életritmust, amiről valljuk be sok jót mostanában nem hallunk. Mármint csak a panasz és utána még egy kis panasz. Sokszor csak hallgatja az ember és nem tud szólni. Mit is mondhatnék... Itt teljesen védve vagyunk mindentől, vagy majdnem mindentől.. így aztán nem igazán érezzük a bőrünkön a negatív hatásokat. Ami pedig Belgiumban folyik megintcsak kimarad az életünkből, hiszen nem hallgatunk se TV-t se rádiót és nem is nagyon értenénk hogy mit karattyolnak össze. Szóval kivételes helyzet a mienk, ezért sem akarok belegondolni abba, hogy mi lesz egy év múlva és majd milyen problémákkal és gondokkal kell majd megbírkóznunk akkor. Azt hiszem nem fog elmaradni a sokkhatás sem. :)

A következő meccsre hat nappal később került sor. Ezúttal Montenegro csapatával kellett megmérkőznie a magyaroknak. Nem igérkezett könnyű meccsnek,mert az ellenfél a szerb iskolán nevelkedett, szóval eléggé durvák voltak. Mindenféle nemzeti színű dologgal felszerelkezve érkeztünk az uszodába. Rékahajába nemzeti színű szalagot kötöttem, az én hajamba szintén, másoknak piros-fehér zöld kalap, na és a magyar mezünk is természetesen rajtunk volt. Természetesen zászlókkal és kajával vízzel feltankolva próbáltunk megfelelő helyszínt választani a szurkolásra. Kissé túlzásokba estem, mert nem nagyon volt választási lehetőségünk, előttünk ugyanis már játszottak egy meccset így az uszoda fullos volt. Mikor vége lett az előző mérkőzésnek na akkor tudtunk rárabolni helyekre, és a kapu mögött sikerült jó helyeket találni.  Tényleg jó volt, mert csapatunkból Lacit és Bencét még a TV is mutatta. Nagy várakozásokkal tekintettünk a meccs elé, ami aztán alábbhagyott, majd újra fellángolt, de sajnos bárhogyan és akármilyen lelksen és szívből bíztattuk a kemény csapatot, nem sikerült a győzelem.  :( Mindenesetre az utolsó pillanatokig rendkívül izgalmas volt a meccs, nem hagyták a fiúk, hogy a babérjainkon ücsörögve csendben nézzük végig a meccset. A döntőbe ugyan nem jutottunk be, de azért azt hiszem a bronzérem sem olyan csúnya... és lesz az még ragyogóbb az Olimpián! :) Szép volt fiúk, Hajrá Magyarország!!! 

Ki tdja, hogy 13-a szerencsés-e vagy sem, de a gyerekek mindenesetre biztosan örültek, hogy ezen a napon nem kellett iskolába menniük. Helyette elvittük őket a jégszobor kiállításra, ami Zee-Brugge-be volt, ugyanazon a helyen ami nyáron a homokszobor kiállításnak ad helyet. Akik korábban már jártak ott, azok elmondták, hogy eléggé hideg van a sátrakban, szóval alaposan fel kell öltözni és a tömeg is jelentős. Ezért is választottuk ezt a napot, ami egy hétköznap, így remélhetőleg kisebb tömegben kell majd forgolódnunk. 

Bár egész télen nem vettük elő az anorákokat, most kibányásztam a szekrény mélyéről, komoly sálak és sapkák is előkerültek, és természetesen magamról sem feledkeztem meg, mint a család legfagyosabb tagjáról. :)

Szerencsére nem voltak sokan, így megvettük a jegyeket aztán irány a sátor. A téma Disneyland volt, és éppúgy mint nyáron, most is a leghíresebb Disney figurák elevenedtek meg elődtünk, csak éppen most jégből kifaragva. Nagyon szép volt, varázslatos, csillogó és fagyos. Minden irtózatosan hideg volt. Bár hozzáérni nem lehetett volna a szobrokhoz, néha néha mégis megtettük, igazávól már csak pár nap volt a kiállításból hátra, így kárt nem tettünk semmiben. Volt jégbár is, ahol töményt lehetett inni, persze nem olcsón. :) Mégis ez egy sansz volt a felmelegedésre. A gyerekeknek talán a jégcsúszda volt a kedvence. Az  egyik vár falának oldalán volt kialakítva és adtak hozzá eszközt is, amivel le lehetett csúszni, legalább 10-szer, ha nem többször mentek, és borzasztóan élvezték.  Asszem egyszer én is lecsúsztam... vagy csak szerettem volna? Már nem is tudom, olyan régen volt. 

Miután már kellőképpen átfagytunk elhagytuk a sátort és kimentünk a melegedőbe. Lilli és Panka is velünk tartottak,. Kint jegesmedve várta a gyerekeket, de persze nem igazi példány,  és még forró csoki, és egyéb melengető dolgok. Na és persze zsebkendős dobozokat is elhelyeztek itt-ott, mert ugye ilyen hideg hely után a melegben megered az ember orra... És itt még erre is figyeltek... Nem mindig szokott példás lenni a belga szervezés, de most nem lehetett panaszunk. 

A fagyos péntek után vasárnap zumba partyval melengettük fel magunkat, amikor nemcsak mi, de a Bojti lányok is lelkesen ugráltak a TV képernyő előtt. :)

Új év - új fogadalmak. Mint mindig most is újévi elhatározásokkal kezdődött az év. Számomra a legfontosabb az, hogy többet mozogjak, sportoljak. Nem könnyű megvalósítani a dolgot, mert ebben a tekintetben rendkívül lusta vagyok. De talán majd lendít a dolgon egy kicsit a karácsonyra kapott X-box játék.

Rékával közösen kaptunk egy zumba játékot. Egyelőre nagyon lelkesek vagyunk, bár azt hiszem Réka még nálam is sokkal lelkesebb.. és igaz ami igaz, levegővel is jobban bírja a zumbázást. Az első komolyabb 4 perces blokk után azt sem tudtam leüljek, vagy álljak, melyik a jobb pozició, hogy egyszerre több oxigént kapjak???

De a komoly megpróbáltatások ellenére nagyon tetszik a dolog, így elképzelhető, hogy még bérletet is veszek és eljárok majd néha a tornaterembe hogy továbbfejlesszem zumba tudományomat.

Az új őrület iránti lelkesedésünkben nemcsak ketten osztozunk Rékával. Itt van például Bettina is, aki rendszeresen jár zumbázni Bruxellesben, így aztán amikor a hétvégén nálunk járt, akkor szívesen kipróbálta, hogy milyen a zumba az X-box játékban. Persze Rékát nem tudta levakarni magáról, még pizsamában is nyomta a kis drága. nagyon szépek voltak így együtt. Nyilvánvalóan látszik, hogy Betti nem most kezdte a zumbázást, a kis Nyuszika meg annyira aranyosan mozog és olyan bájos, hogy nem lehet nem szeretni amit és ahogyan csinálja.

Most már csak annyi van hátra, hogy ez a nagy lelkesedés ne lohadjon le, ne hagyjon alább, de persze ehhez leginkább az én kitartásom kellene, ami valljuk be a sportok terén nem mondható olyan erőteljesnek... :)

A békés karácsonyi napok után eléggé aktívan töltöttük a hétköznapokat. Idén nem utaztunk sehova, hanem az ittmaradt magyarokkal terveztünk közös programokat. Lajosékkal voltunk bowlingozni, és Kaptúr Józsiékkal és még sokakkal másokkal elmentünk kirándulni. Józsi próbálta tanítgatni, hogy hogyan kell használni a tájolót és hogyan érdemes tájékozódni az erdőben, hogy megtaláljuk a kitűzött pontokat. Nagyon jól éreztük magunkat a friss levegőn. Sokan gondolkodtak hasonlóan, találkoztunk futókkal, kirándulókkal, lovasokkal, és olyanokkal is akik csak egy kis röpke sétára vágytak. Legalább 3-4 órát voltunk az erdőben, kicsit el is fáradtunk, aztán irány haza, mert este már érkeztek hozzánk a pókerpartira vágyó fiúk.

Nos, én erre igazán nem vágytam és gondoltam, hogy a gyerekeknek is jobb lesz ha nem jut a fülükbe a sok izlástelen dolog amit a 7 vagy 8 pasi besörözve összehord a kártyaparti közben, így aztán Orsival megbeszéltem, hogy hagy aludjanak nálunk a gyerekek, én meg ott voltam nála vagy éjfélig, mert hát Gyula meg nálunk zsugázott. :)

Mikor negyed egy fele hazaértem, már láttam, hogy a hangulaton nem tudnék javítani csak rombolni, így aztán gyorsan lefeküdtem aludni, próbáltam kizárni a külviágot. Persze eléggé hangosak voltak a fiúk, de én meg túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezen bosszankodjak, gyorsan elaludtam, hiszen másnap délelőtt 10-kor indulás Valenciennes-be a jégpályára.

Ezt a programunkat úgy látszott, hogy egy vagy több kisrókának meg nagyobb rókának sikerül megfúrni, de miután már mindenki itt várt ránk, hát ideje volt elindulni. Végül is nem történt baleset, de eléggé fehér ábrázattal utazott az én Macim, a gyerekek meg csiviteltek a kocsiban, alig várták, hogy végre megérkezzünk a korcsolyapályára.

Voltunk vagy huszan vagy még többen, de nem sikerült csoportos jegyet venni, mert nem foglaltuk le előre. Érdekes volt ez a hozzáállás, de mit várjunk, a francia szervezés nem éppen csúcs szinvonalú. Mindenesetre végre bejutottunk és irány a pálya. Két jégpálya kapcsolódott össze, egy kisebb, gyakorló pálya és egy nagyobb jégpálya, ami már hokimeccsek lebonyoljtására is alkalmas. A gyakorló pálya már eléggé fel volt karcolódva, de a másik még viszonylag jó volt. Sokan voltak, de mégis vigyáztak egymásra az emberek. Azt hiszem mindannyiunknak sikerült egyet esni, talán Réka volt a kivétel, Lacinak különösen "jól sikerült", mert a térdén landolt és ez több hetes hónapos regenerálódást vont maga után. A szilveszteri tánc is veszélybe került ezáltal, mert nem hogy ropni, de majdhogynem lábra álni sem tudott.

Nos ilyen hendikeppes állapotban jutottunk el az év utolsó napjáig, Szilveszterig. A gyerekek fel voltak turbózva, hogy majd éjfélig meg hajnalig fennt lesznek, hát sikerült is nekik. Volt tüzijáték, sok kaja, tombola, meg tánc. :)

Igen, igen, táncolt az én Macim is, nem törődve a fájós lábával, hiszen Rékuci is lógott rajta, szeretett volna az apjával táncolni. Igen jól sikrült a buli, karaokiztunk is és hajnali fél négykor szedtük össze magunkat, hogy aztán átadjuk magunkat az édes álomnak és felkészüljünk az előttünk álló új évre.

Hát akkor mindenkinek BUÉK.

(Bár már kissé lemaradva, mert május van amikor ezeket a sorokat írom. :)

Gyermekkorom óta talán az egyik legszebb Karácsonyt ünnepeltük ebben az évben. Kicsit féltem is, aggódtam is, hogy milyen lesz, hiszen egyik nagyszülő sem tudott eljönni, de aztán arra gondoltam, talán ez lesz az egyetlen Karácsonyunk amikor csak négyesben leszünk, hát próbáljuk meg olyan széppé varázsolni amilyenné csak lehet.

Az előkészületek ezerrel folytak a konyhában, már hetekkel előtte terveztem mit fogok főzni, próbáltam a lehető legjobb alapanyagokat megvásárolni a töltött káposztához, savanyú káposztát hozatni Magyarországról, és ki tudja mire nem vetemedtem még. Még menükártyát is készítettem... annyi minden készült, hogy három-négy napig semmit nem kellett a konyhában tenni, csak melegíteni a kaját. :)

Ami a legjobb volt az egészben, hogy a gyerekek is partnerek voltak, és segítettek a főzésben, de főleg a sütésben.

A karácsonyfa beszerzése mint minden évben most is Laci feladata volt. Mindig nézzük a műfenyőket, hátha megtetszik valamelyik, amit el tudnánk képzelni hosszú távon is erre az ünnepre, de eddig semelyik nem nyerte meg a tetszésünket, pedig az Isten a tanúm, sok pénzt hajlandó lennék áldozni érte, ha az olyan igazán szép műfenyő lenne...

Végül idén is egy élő fenyőfa bánta a Karácsonyunkat. De talán az a szeretet és öröm amivel a gyerekek díszítették kárpótolta azért hogy kivágták. A tavalyinál jóval szebb fát vettünk, és ez az árában is megmutatkozott... :)

Az ajándékokkal sem kellett sokat bajlódni, mert csak egyet szerettünk volna adni mindenkinek, mégpedig azt amire igazán vágyott. Bencének az X-Box 360, Rékának pedig a Little Pet Shop házikó került a fa alá. Persze azért még egy balettcipő lábszármelegítővel és egy amerikai focilabda is valahogy odakerült, no meg azok az ajándékok amiket a nagyszülők küldtek, de a legnagyobb örömet tényleg azok az ajándékok okozták, amik titkos vágyakként fogalamzódtak meg bennük és nem is hitték, hogy megkaphatják.

 Aztán amikor eljött végre a szenteste napja, nagy izgalommal díszítették a gyerekek a fát, persze tört a dísz is, Réka sírt is, de aztán nagyon szépresikeredett végül. Természetesen a végét nekem kellett befejezni, mert a kezdeti lelkesedés hamar derékba szokott törni, és meglepetésre a legkitartóbb a drága kis Réka volt, aki kitartott mellettem az utolsó díszig. :)

Már szépen felöltözött mindenki, hogy várja a Jézuskát, de valahogy csak nem akart jönni, hát leültük vacsorázni. Bence nagy bölcsen megjegyezte, hogy ha itt eszünk a nappaliban, akkor nem fog idejönni. Miután megvacsiztunk, invitáltam őket, hogy menjünk ki meggyújtani a csillagszórókat. Persze a tűzmester (Bence) akart ebben élen járni, gyújtogatta is lelkesen a csillagszórókat, és mivel voltak nagyok is, hát kénytelenek voltunk kimenni, nehogy valamire rápattanjon a szikra.

Ééééés ezalatt megérkezett a Jézuska. Bencét beküldtük a nappaliba, hogy hozzon ki még egy csomag csillagszórót, de semmi reakció, így hát kénytelenek voltunk a szemfüles kishúgát is valamiért beszalasztani, aki felfedezte az ajándékokat a fa alatt. Na persze rohantak be az érintettek a nappaliba, még a cipőt és kabátot sem vették le, csak akkor amikor lekerült a csomagolópapír az ajándékról. Olyan jó volt látni a csillogó szempárokat, a széles mosolyt a kitörő örömet, és a kétkedést, hogy hogy lehet ez??? Ennyire jó gyerekek voltunk? És az a boldog felismerés, hogy ők tényleg jó gyerekek ha ilyen szép ajándékot kapnak!!! Annyira édesek, olyan nagyon lehet szeretni őket! :)

És ment a játék egészen éjjel 11-ig, nem volt civakodás, nem volt veszekedés, csak béke és öröm... annyira szép este volt... Mi is megajándékoztuk egymást Lacival, de nem is az volt a lényeg, hanem a meghittség, az együttlét és az igazi boldogság. Olyan jó néha egy picit így megállni, lelassulni a rohanó hétköznapok sodrában. Eszembe jutottak a régi Karácsonyok, amikor még kislány voltam, és mi is így csendben és boldogan játszottunk együtt a családdal...nemcsak ketten a bátyámmal, hanem anyuval és apuval is... és másnap akár 10-ig 11-ig pizsamában folytathattuk a játékot  mert nem kellett sehova rohanni.  Persze elmentünk mamáékhoz, vagy vendégeket vártunk de este már ott folytathattuk a játékot, ahol délelőtt befejeztük. Milyen jó is volt az a nyugi... Nem kellett sehova rohanni, nem kellett keresztül kasul átszelni az országot, és persze nem kellett két ünnep között dolgozni sem. :)

No és persze a legfontosabb, akkor még ott volt mindenki. Mindenki akit  szerettem és aki viszont szeretett. Ilyenkor az ünnep idején talán még jobban hiányoznak mint a szimpla hétköznapokon, sokszor érzem azt, hogy itt vannak közöttünk, és olyan jó hogy egyre gyakrabban tudok igazi mosollyal rájuk gondolni, anélkül hogy érezném azt, hogy megszakad a szívem.

Az élet nem áll meg, és úgy gondolom nekem az a feladatom, hogy ugyanolyan boldog meghitt szép Karácsonyokat és örömteli pillanatokat tudjak nyújtani a gyermekeimnek, mint amilyeneket ők - a szüleim, nagyszüleim és tesókám- szereztek nekem, és remélem egyszer majd Réka és Bence is olyan szívesen gondol vissza erre a Karácsonyra, mint ahogyan én a sok-sok évvel ezelőttiekre.  :)

Bárhogy is lesz, számomra ez a Karácsony igazán szépre sikeredett és szivemben a különlegességek közé zártam! :)

 Végre elérkezett az utolsó hét az iskolában is. Már a gyerekek agya is leginkább a karácsony körül forgott. Rékáéknál karácsonyi party volt, ahova természetesen illett sütni valamit. Bencéék osztályába könyvet kellett vinni, olyat ami jó állapotban volt, vagy nem használt vagy teljesen új. Be kellett csomagolni, ráírni hogy fiúnak vagy lánynak szánjuk és aztán minden a karácsonyfa alá tették és onnan választhattak a gyerekek. így mindenkinek volt meglepetés. Közben Mr Karácsonyi történetet olvasott a gyerekeknek aztán sütizés következett illetve karácsonyi mesefilm nézés. Nagyon meghitt volt a hangulat.

Rékáéknál szokás szerint állt a báll, nagy zűrzavar, hangoskodás, míg végül Ms Aten összeterelte a gyerekeket és elénekeltek néhány dalt, aztán átadták a saját kezűleg készített ajándékaikat. Utána nekiestek a kajás asztalnak süti szendvics, pizza, minden jöhetett, nem beszélve a hatalmas gyümölcstálról, amit Ms Aten rendelt. :)

Mikor végre kitombolták magukat a gyerekek, segítettünk összepakolni a tanító néninek, aztán elköszöntünk egymástól, és Ms Aten búcsúzóul még átadott egy doboz Leonidas csokit, megköszönvén, hogy egész évben önkénteskedtem az osztályban.  :)

Megérkezett a Mikulás is végre az otthonunkba, amit gondos, alapos, hosszas jó vizes és jókedvű cipőpucolás előzött meg. Nem tudom hogy mire számítottak a gyerekek, de annyi pár cipő figyelt az ablakban, hogy még egy gombostű sem fért volna már melléjük. Már nagyon rutinosan és ügyesen sikerült odacsempészni az ajándékokat, ami leginkább csoki volt, meg egy két apróság, és persze egy kis túró rudi a hitelesség kedvéért... :)

Nagy volt az öröm, kb olyan mint tavaly és nem is igazán az ajándék, hanem a meglepetésnek volt igazi hatása, na meg annak, hogy ezt tényleg az igazi Mikulás hozta. Ki más is hozhatta volna?

A héten zajlott a teremfoci bajnokság is, amelyre a magyarok is beneveztek. Azt hiszem volt vendégjátékos is, mert egyre nehezebb megszervezni, hogy aki egy kis kedvet érez, az menjen focizni. Azért én elmentem szurkolni egy kicsikét, de persze komoly helyezést a mi csapatunk nem ért el, de a lényeg a részvételen volt, nem pedig a győzni akaráson. :)

A soprt és egyéb tevékenységek mellett a konyhában sem állt meg az élet. A karácsony mézeskalács nélkül nem telhet el, pláne, hogy mind a két poronty imádja....és szerencsére nemcsak enni, hanem készíteni is. Igazából én is szeretem csinálni, ez az egyik kedvenc sütim, nemcsak finom, de nagyon dekoratív is, és ha a gyermekeimmel együtt készíthetem annál nincs is jobb. :) Pláne így karácsony előtt...

Készültek külön projektek is a tanároknak, Ms Dickinsonnak, Ms Atennek, Mr Rossnak és az ESL tanároknak is, amelyeket aztán nagyon szépen feldíszítettünk, becsomagoltunk és olyan szépek lettek, hogy legszívesebben megtartottam volna magunknak.

Persze díszítés közben fogyott a sok mézeskalács, és a végén, amikor elosztottuk az osztályoknak a sütit, akkor már csak azok maradtak amik nem sikeredtek olyan szépre, mondjuk ki: a selejtek. Kaptam is hideget-meleget, hogy micsoda dolog, hogy nekünk a csúnyákat kell enni, nagyon fel voltak háborodva a kis kukták, de persze ették a rondákat is. Sőt némelyiket olyan cifrán díszítették, hogy giccsparádé megnevezéssel illetni őket édes kevés volt. :) Természetesen karácsonyra már egy darab süti sem maradt, így az ünnepre újabb finomsággal kellett készülni. 

Ezen a hétvégén végre sikerült eljutnom fodrászhoz is. Bruxellesben dolgozik egy magyar mesterfodrász, gondoltam kipróbálom, és nem csalódtam. Szemvillanásnyi idő alatt diagnosztizálta a hajam, aztán jöhetett a festés vágás. Amikor végeztem, a közelben levő lengyel boltban feltöltöttem a túró készletünket, na meg egy kis karowka-tól is megszabadítottam a boltot. Utána irány a karácsonyi vásár, ahol már vártak a gyerekek. 

Hosszas sorbanállás után végre korcsolya került a lábukra és közel egy órát rótták a köröket a pályán. Amig a gyerekek és Laci sportoltak, addig mi Bettivel kávéztunk és dumcsiztunk a melegedőben, de természetesen az ablak mellé ültünk, így aztán folyamatosan szemmel tarthattuk a korcsolyázókat. Meglepetésemre Bence nagyon élvezte az új sportot, Réka hamarabb elfáradt és hamarabb megunta.  De azért mindketten nagyon fel voltak dobódva és megigértették velünk, hogy nem ez az utolsó alkalom amikor korcsolya volt a lábukon. :)

Ééés amiről még nem volt szó, az az Abatoire. Egy hatalmas piac Bruxellesben, ahol kapható szinte minden, a pacaltól a szentesi fehérpaprikáig.... szinte minden. Persze nem teljesen ugyanaz a repertoár mint otthon, de a túró kivételével gyakorlatilag mindent megtaláltam amire szüksgem volt. A túrószállítmányt pedig most már bármikor beszerezhetem, hiszen a bolt csak egy kőhajintásnyira van Betti munkahelyétől. Nemcsak élelmiszerek, de ruhákból is bőven van a piacon, szóval nagy a választék, nagy a nyüzsi és persze a tömeg is. :)

A magyar közösség mikulás napi ünnepsége ezen a pénteken történt meg. A gyerekek szokás szerint csomagokat kaptak és valamivel produkálák magukat a Mikulás előtt. Ami kicsit újítás volt a korábbiakhoz képest az az, hogy kézműveskedhettek a gyerekek, így aztán csodálatosan szép karácsonyi lapok születtek. Bence és Réka is készített egy-egy darabot. De túl sokáig nem lehettünk, mert aznap estére jegyünk volt a SHAPE színház előadására, amelyiken a Csipkerózsikát mutatták be. A darabot különböző korú gyerekek adták elő, kicsik és nagyok, mindenkinek jutott szerep és a gonosz különösen jó alakítást nyújtott.  A darab egy zenés feldolgozás volt, nemcsak a szöveget, hanem a dallamot, a zenével való együt éneklést és a színpadi mozgát, játékot is meg kellett tanulniuk a szereplőknek, ami valjuk be nem annyira egyszerű.

Találkoztunk ismerős arcokkal is, mint Mr Ross, ő volt a fővilágosító és az egyik főszereplő büszke apukája. :) 

Másnap reggelire voltunk hivatalosak Santahoz, az amerikai mikuláshoz.  Mint tudjuk ő nem december 6-án kézbesíti az ajándékokat, hanem karácsonykor és így december tájékán feleségével Mrs Santával közös reggelikre hívják  gyerekeket ahol a manók segítségével gofrit, kakaót, juharszirupot, gyüölcsöt, kávét szolgálnak fel, közben karácsonyi dalokat énekelnek a kandalló körül, Santa pedig körbejár a teremben és megkérdezi minden gyerek kívánságát. A manók pedig ellenőrzik, hogy melyik gyerek van a jó és rossz listán. Az idei év slágere az X-Box 360 volt, természetesen Bence is ez után sóvárgott, Réka pedig a Little Pet Shop házikóra vágyott. :)

Élő zene kísérte a dalokat, fuvola, zongora, stb, szóval nagyon élvezetes volt. :)

Végül közös fotózkodással zárult a délelőtt, együtt Santával, együtt a manókkal, együtt Mr Rossal. Ez egy ilyen hétvége volt. De még nem volt vége, hiszen vasárnap még vártak ránk a kosár döntők.

Ezen a héten rendezték ugyanis a Nemzetközi Kosárlabda bajnokságot a katonai csapatok részére. Mi csak vasárnap követtük figyelemmel pontosabban csak a harmadik helyért és az aranyéremért folyó küzdelmeket néztük meg. A bronzot az amcsik nyerték meg, az aranyat pedig a Lettország. A gyerekek külön szurkoltak, mindenki a barátjával. Bence Elvins-sel, Réka pedig Lillivel. :)

 Végre megkezdődött a karácsonyi vásár szezon. Mivel mindenki nagyon dícséri  a németországi vásárokat, egyértelmű volt, hogy legalább egyet meg kellett néznünk. Laci begyűjtött néhány infót, és úgy döntöttük, hogy Aachen és Monschau lesz a célpontunk.

Aachenben  már voltunk és nagyon tetszett, ideje volt hát ünnepi díszben, teljes pompában is megnézni a várost. Útközben Bruxelles felé kanyarodtunk, hogy felkapjuk Bettit is.

Aachen most sem okozott csalódást, nagyon hangulatos volt a karácsonyi vására és még egy Szent István szobrot is találtunk. :)

Először egy Media Markt-ba mentünk meg a mellette levő boltokba. Én egy karácsonyi díszekkel telet boltba szabadultam be, legszívesebben megvettem volna a fél üzletet, de persze uralkodtam magamon. :) Azért egy pár gömböt vettem, mert annyira szépek voltak és egy dobozt a szaloncukroknak. :)

A vásárban elég nagy volt a kavalkád, és a hideg ellenére általános volt a jókedv. Csak Bence volt, aki nem gondoskodott megfelelő öltözékről és fázni kezdett, így aztán ráadtam a saját ruhámat én pedig fűtöttem magamat egy kis Glüchwine-nal, azaz forralt borral. A gyerekek forró csokit vagy teát ihattak, azzal melegíthették magukat. Sok szép csecsebecsét árultak, főleg hand made dolgokat, de mi nem nagyon vettünk semmit, legalábbis nem emlékszem rá. Nekem nagyon tetszett az egész vásár, minden olyan szép volt, vidám, és este amikor már égtek a fények is, akkor még szebb minden. 

A nap végén még elmentünk a Realba, ahol jól bevásároltunk, de nem a szó pejoratív értelmében. :) Utána pedig mentünk a szállásunkra egy kis ETAP Hotelbe. Ott aztán ment az osztozkodás, hogy ki kivel alszik, végül Betti és én egy szobában és Laci egy másikban a gyerekekkel.

Másnap aztán irány a festúi Monschau-ba. Egy kis völgyben a hegyek között egy kis ékszerdoboz. Nagyon szép kis falucska, vagy város, már csak az tudott volna rajta dobni ha van egy kis hó. Vaaagy, ha lett volna parkolóhely. Hát ennyi túristát nem bír el ez a kis település. Maga a karácsonyi vásár szerintem nem volt olyan tartalmas mint az Aacheni, de a környezet nagyon szép volt és itt is árultak forralt bort, valamilyen forralt likört tejszínhabbal, meg puncsitalt a gyerekeknek.

Megnéztünk egy kis kiállítást is Rékával ahol meseszereplőket vonultattak fel, de nem voltak valami szépek. Végül beültünk egy helyre ahol megebédeltünk és utána indultunk haza.

Útközben egyáltalán nem unatkoztunk, meg vásároltunk egy ördöglakatot és azt próbálgattuk kinyitni. Amikor megvettük Bencének sikerült kinyitnia, de többet nem sikerült reprodukálnia a dolgot, szóval csakis véletlen lehetett.

Másnap délelőtt azonban megoldottam a rejtélyt, és örömmel hívtam fel lacit, hogy Lehet gratulálni. Délután a gyerekeknek is meg kellett tanítani a megoldást és amikor Laci hazajött akkor nagyon büszkék voltak magukra, hogy ők bizony már profik, és csak apa nem tudja hogy kell ki és bezárni az ördöglakatot. :)

 Milyen nagyon szeretem én ezt a blog.hu oldalt? Főleg amikor írok egy oldalt, elmentem és azt is jelöli, hogy mentve, majd kiderül, hogy mégsem.

Szóval egy ilyen sikertelen próbálkozás után lássuk újra mi is történt ezen a héten.

 A legfontosabb talán az volt, hogy Judyval találkoztunk Bruxellesben, éppen átszállóban volt Dublin és Aachen között. Szeretek vele találkozni, mert mindig csupa mosoly, majd kicsattan az örömtől és a pozitiv energiáktól és valahogy jó hatással van az emberre. 

Most éppen egy gépet cipelt magával amivel meg lehet mérni az emberek antioxidáns szintjét. Nobel díjat is kapott ez az eljárás, de sajnos nem Judy találta fel. :) A lényeg, hogy megmérettük a magunkét és elég siralmas eredmények jöttek ki. Annyi talán elég, hogy kb 50000 szabadgyök "támadás " éri a szervezetünket naponta, amiket ezek az antioxidánsok vernek vissza. Nos nekünk még van mit szaporítani, így aztán úgy döntöttünk, hogy első körben a gyerekek immunrendszerét kellene megerősíteni, így rendeltünk nekik vitaminitalokat. Amit erről tudni érdemes az az, hogy olyan gyümölcsökből tevődik össze amiknek az antioxidáns tartalma iszonyatosan magas, és csak természetes anyagok vannak benne, semmi szintetikus. Olyan mit egy gyümölcsital, gyakorlatilag az, bármennyit meg lehet belőle inni, egyedül csak az ára szab határt az élvezeteknek.

Kezdetben elég fanyarogva itta Réka, de aztán rákapott az ízére és szó nélkül felhajtja a napi felesét. Emellett C vitamint sem kell külön szedni, mert tele van azzal is, szóval egy nagy egészségbomba... Reméljük meglesz az eredménye. Ha mégsem, akkor visszaadják az összes pénzt amit elköltöttünk a termékek vásárlásával. Tehát van garancia, bízik a cég a termékeiben.

Amikor a rövid találkozásnak vége lett és jól kibeszélgettük magunkat, akkor Judyt kikisértük a vonathoz, mi pedig a belváros felé vettük az irányt. Már csak egy hét választott el bennünket a Karácsonyi vásár kezdetétől, így gondoltuk, hátha felállították már a fát a Főtéren. Útközben felfedeztünk egy Bartók Béla szobrot, ami eddig elkerülte e figyelmünket, aztán bele a sűrűjébe... Már a kis pavilonok állatak és legnagyobb meglepetésünkre többségük már üzemelt is, lehetett vásárolni. A főtéren már állt a fa, már a karácsonyi jászol előkészületei látszottak, de még szükség volt egy hétre hogy minden a végleges helyére kerüljön. 

Szokás szerint csak nézelődtünk és nem vettünk semmit, szóval megtakarítottunk egy csomó pénzt. :)

Viszont izgatottan vártuk az elkövetkező heteket, amikor mindenhol beindul a nagy karácsonyi forgatag. :)

Hát eljött ez a nap is a NATO SACEUR Throphy versenysorozat utolsó állomás a Superstars verseny. Eddig mindig lelkes szurkolóként vettem részt rajta, de idén meggondolatlanságomban megigértem Lacinek, hogy ha semmilyen nőcit nem sikerül összeszedniük a versenyre , akkor benevezek,  csak azért hogy kilegyen a csapat. 

Istenem milyen hülyeségekre viszi az embert a szerelem!!! :) 

Tudnotok kell, hogy a mozgást számomra a busz után történő rohanás testesítette meg, na meg néha a gyerekekkel egy kis futás a suliba, de semmi több. De gondoltam, hogy majd csak el tinglitanglizok és kész.

Első versenyszám az úszás volt. Mivel csak mellúszásban vagyok képes a vízben tempózni, így aztán nem is lehet csodálkozni, hogy utolsóként szálltam ki a medencéből, viszont vitathatatlan, hogy a legnagyobb tapsot én kaptam! :) Utána váltó úszás volt mégpedig pilótaruhában. Ez nagyon vicces volt, de ebben is a mi csapatunk volt az utolsó, de ezúttal nem miattam. :)

Na gondoltam, hogy majd kiegyenítünk a tornateremben. Az első rész nagyon szuper volt. Főleg ügyességi feladatokkal, röplabda szerválás, tollaslabda szerválás, célbadobás, tájékozódási futás, a kedvencem a dekázgatás. Na ez utóbbiban 5 db-ot sikerült dekáznom. Hát hiába kerülöm a futballt ha csak lehet. :) Kosárradobálásban sem voltam most formában, viszont a célbadobás ment ezerrel, és a röpin is rengeteg pontot szereztem. Az összes ilyen feladatot viccesre próbálták venni, szóval ha egy kicsit fársztó volt is, de nagyon élveztük. Na de aztán ebéd után jött a feketeleves. Erőgyakorlatok!!!! Ismertek és tudjátok micsoda vastak muszklikkal rendelkezem, messze elkerülöm a konditermet, tehát nem éppen testhezálló a feladat. DE sajnos erőt vett rajta a versenyszellem, sőt, eluralkodott rajtam. És ez rossz. Mert hát ugye erőn felül kell teljesíetni. 

9kg-os rudat kellett fej fölé emelgetni, fekvőtámasz, de szabályos, négyütemi fekvőszámasz, felülés, és még ki tudja mit kellett csinálni. Mindenből 1 perc, hát azt hittem kinyúvadok. És a végén még kidobós játék és kötélhúzás. Olyan büdös volt a kötél mintha gépolajjal kenték volna be és azt kellet fogni, magunkhoz szorítani... fúúúúúúúúj. :)

Mindennek végén másnaptól kezdve olyan izomlázam volt, hogy elmondani nem lehet, a talpamtól a fejem búbjáig mindenem fájt, a legkisebb mozdulat sőt még a nyelés is fájdalmas volt. Nem győztem magamat szidni, hogy mennyire nem vagyok normális. :)

De végül is megkaparintottuk az második helyezést, így első részvételem után nemcsak izomlázat de egy ezüstérmet is kaptam. Szóval ha superman nem is vagyok, de superlady lehetek, nem?

Ezen a héten volt a remembrance day. Idén már a gyerekeknek is volt piros pipacsuk, de persze igazából ezt mi nem ünnepeljük, mert hát mégiscsak a vesztes oldalon fejeztük be mind a két háborút.

És mint mindig ilyenkor eljön az a nap is, amikor megállunk egy pillanatra és Apura gondolunk. Ilyenkor mindig eszembejut az a nap két évvel ezelőtt, amikor tesóm felhívott... Néha beszélgetünk Orsival ezekről a halottas témákról és azt gondolom talán nekem is két év kellett ahhoz hogy túllépjek a traumán. Az egy év gyászidő az kevés. De még most sincs hét, hogy ne jutna eszembe valamiről Apuka és azért néha bizony még elkap az az iszonyatos hiányérzet, hogy olyan jó lenne, ha itt lenne, ha megölelhetném. Azt hiszem egy ilyen tragédia az ami megváltoztatja az ember gondolkodását. És annyira elcsépeltnek hangzik, de tényleg a legfontosabb dolog a világon az élet. Ha az elvész, már pótolhatatlan. Persze sokszor azt gondolom vagy érzem, hogy itt van köztünk és vigyáz ránk. :) Ki tudja, hogy így van-e, de ez az érzés jó, és olyankor mosolyognom kell!!! :)

Szombaton kis vendégünk volt, Réka osztálytársa Lilli (Bojti). Nagyon cserfes kislány és jól eljátszottak Rékával, de ugyan kivel nem játszik jót Réka??? :)

Normandia... Milyen sokat  tervezgettük ezt az utat! És milyen szerencse, hogy ide már azzal a tudattal mehettünk, hogy meghosszabították a Belgiumi kiküldetésünket 1 évvel, tehát jelen pillanatban úgy tűnik hogy mégiscsak 4 évet maradunk. Hogy milyen előzményei voltak ennek a dolognak, most nem mennék bele, lényeg az hogy volt néhány álmatlan éjszakánk... Mindenesetre ennek az útnak már egy kicsit gondtalanabbul vághattunk neki.:)

November elsején indultunk, első állomásunk a festői Etretat. Nem túlzok, ha ezt mondom, mert olyan gyönyörű a város, de főleg a tengerpart, hogy festeni sem lehet szebbet. Hatalmas fehér sziklákat csapdosnak a hullámok, a látvánnyal nem lehet betelni. Ezt a programot én találtam ki és az én édes morgós macim bizalmatlanul várta volt, mert "jó, jó tengerpart, - láttunk már egynéhányat, - és nem is csúnyát". Vajon milyen extra dolgot tartogatok számára? Mondjuk azon kívül, hogy egyes számú programként letüdőztem egy bogarat, vagy szúnyogot, milyen egyéb plusz attrakciót tudok felvonultatni? Mivel több ez a tengerpart a többinél? Nem tudtam mit mondani, csak azt, hogy majd meglátod, ez egy csodás tengerpart. És amikor megérkeztünk és elétárult a látvány, csak ennyi volt a reakció: "Úristen! Nyuszi, tök jó hogy elhoztál ide!" Tényleg leírhatatlan... 

Miután az egy szem szúnyoggal nem igazán laktam jól, beültünk egy kis pizzériába és megkajáltunk, majd innen folytattuk az utat Le Havre-nál Normandia leghosszabb hídján a Pont de Normandy-n keresztül szállásunk felé, mely már a Partraszállások egyik helyszíne volt 1944-ben. Az első nap közel 500 kilométert tettünk meg. :) Pedig olyan közel tűnik a térképen. :)

Reggel Arromanches felé vettük az irányt. Egy kissé kikupáltam második világáhborús ismereteimet ez alatt a 6 nap alatt és persze előtte is jópár dolgot elolvasgattam, hogy meg tudjuk tervezni az utat. Milyen furcsa is az élet??? A suliban, különösen a gimiben annyira útáltam a törit, hogy el sem lehet mondani, mindazonáltal, mindig ötös voltam belőle, mert kellett a felvételi pontszámhoz a max pont, tehát benyaltam mindent amit kell. Eredménye csak az lett, hogy még 10 évvel az érettségi után is rémálmaim voltak néha, hogy felelek és nem tudok egy évszámot, vagy egy személyt nem tudok beazonosítani, hogy mit csinált. Mindig csodáltam bátyuskámat, hogy bírja azokat a rohadt vastag könyveket olvasni, a sok háborúról, hát dögunalom lehet. És most olyan sokszor eszembe jutott, hogy számára egy paradicsom lehet ez a hely, ahol szó szerint a történelemmel találod szembe magad. És rájösz, hogy a történelem nem csak dátumok és események halmaza, hanem egy hatalmas társasjáték, amiben persze ott vannak az emberi életek, családok sorsai, meglepő húzások, és akár csúfos bukások.

Normandiáról és a Normandiai partraszállásról a tankönyvben nem túl sokat írtak, de azt midenkinek meg kellett tanulni, hogy 1944 június 6-án történt. Persze néhány alap dolgot, hogy miért itt volt és hogy rengeteg ember meghalt, meg, hogy gondos előkészületek előzték meg a hadműveletet, ezt mind megtanultuk, meg azt is, hogy az egyik legfontosabb eseménye volt a második világégésnek. 

De lemaradt egy csomó más a tanulmányainkból... vagy csak az enyémből??? Például az hogy hány hónapig dolgoztak mérnökök és különféle szakemberek, éjt-nappallá téve, hogy a partraszállás az ötletből egy megvalósult álom lehessen.

Arromanch- a mobil kikötő városa. Nem véletlenül lett kiszemelve ez a partszakasz, hogy Angliából ide vonszolják az előre megépített kikötő elemeket, ami kikötőként funkcionál ésnéhány hónapig a partraszálló csapatoknak az utánpótlást biztosítsa. Nyilvánvaló, hogy bármely létező kikötőt elfoglalni lehetetlen lett volna, alá is voltak aknázva, a védelmük is erős volt és végszükség esetén a németek bombázzák le, csak hogy használhatatlan legyen. A mobil kikötőnek csak 3 hónapig kellet funkcionálni, amig más kikötő át nem tudja venni a szerepét. Végül is hat hónapig használták, de 67 évvel az események után, a kikötő egyes darabjai még mindig ott vannak a tengerben!!!

Lenyűgöző a látvány. Érdekes, hogy rozsdás acél és beton roncsok hogy le tudják nyűgözni az embert. :) Amikor a parton sétálsz és ott magasodik melletted és megfoghatod, furcsa érzés fog el, mert ezek roncsok ott voltak a golyózáporban, és sok évvel utána most meg  nyugodtan várják, hogy jöjjön a dagály.

 A part mellett van egy három D-s filmvetítés, ahol kb 20 perc keretében összefoglalják az itteni eseményeket és ahelyszínek mai és akkor képeit is bemutatják. A múzeum pedig részletesen bemutatja, hogyan épült itt a kikötő,miért ezt a napot szemelték ki (oka volt!!) és egy teljes maketten pedig a végeredményt láthatjuk. Hát nem éppen kicsi létesítmény. De az is egy zseniális elme volt aki ezt kiagyalta. Hát Merj nagyot álmodni! Ők mertek, és megcsinálták. :)

A partszakasz is egészen különleges. Nyilván ha túristaként érkeznek a partraszállók, akkor megcsodálják az eléjük táruló meredek sziklákat, de amikor ezerrel lőttek rájuk és közben el kellett érni a partot, mejd valahogy meghódítani az ormokat. Voltak könnyebb partokés nehezebbek, de sehol sem volt egyszerű, mert a legtöbb helyen hatalmas német fegyverek vigyázták a partok, bunkerekből tüzelve az ellenségre.

Ilyen bunkereket ezen a napon is megnéztünk, szám szerint négyet, majd pedig az amerikai temetőt látogattuk meg Omaha Beacen. A temető a kegyelet helye. Itt nem is tudommennyi, de rengegetg kereszt áll, sorban oszlopban, átlóban rendezetten, szinte világítanak a hófehér keresztek a zöld gyepen. Nem kérdés, hogy itt hősök nyugszanak, akiknek kijár a tisztelet, de maga a temető is a dicsőséget a büszkeséget és a tiszteletet sugározza. 

Kicsit előreszaladnék, hiszen néhány nappal később elmentünk megnézni a német temetőt. Nem tudom milyen szabályokat kellett követni a németeknek a temető építésekor, de meglehetősen éles a kontraszat az amerikaival szemben. A németeknél nagyon kevés kereszt van, inkább csak dekorációs célt szolgálnak és a keresztek szürke színűek, vaskosak. Az egész temető annyira szomorú, hogy legszívesebben sírva fakadna az ember. Az elesettek nevei kőlapokba vannak vésve, melyek a földön nyugszanak, minden kőlapon két név kapott helyett. Megdöbbentő, hogy rengeteg 18-19 éves fiatal veszítette itt az életét, szinte még gyerekek voltak. És közel 22 ezren nyugszanak csak ebben a temetőben. 

Visszakanyarodva a korábbi történésekhez,  az aznap estét még Bayeux-ban töltöttük, ahol van egy nagyon híres faliszőnyeg még hódító Vilmos korából, de azt kihagytuk, helyette megnéztük a templomot és sétáltunk egyet a hangulatos esti fényekben és utána kajáltunk egy jót. 

 Következő nap egy csodaszép kirándulás Mont Saint Michelle- Alligátor park, Saint Malo.

Mont Saint Michelle az a hely ami hol sziget, hol félsziget, hol pedig szárazföld. Egy sziklamagaslatra épült kolostorról van szó, amit évszázadokig nem tudtak soha bevenni a hódítok sajátos elhelyezkedése miatt. Ugyanis ha dagály van akkor az olyan sebességgel jön mint kb egy ügető ló. Itt van állítólag a Föld, de lehet, hogy csak Európa legnagyobb dagályjelensége. Képes 20 km-t (!) is visszahúzódni a tenger és kb 13-16 méteres a szintkülönbség. És hát emiatt nem egyszerü megközelíteni. Ma már egy kisebb gát vezet a biztonságos szárazföldről a kolostorhoz, így nem kell szembenézni semmilyen veszéllyel, csak a nagy túristatömeggel. Maga templom, a kolostor és a köré épült icipici város egy kis ékszerdoboz, nagyon szép, hangulatos, és iszonyú drága is, de mindenképpen megéri megnézni. Nos itt sikerült kb 3-4 órát eltöltenünk, aztán megebédeltünk és megnéztük a közeli aligátorparkot, ahmit úgy hírdettek, hogy minden nap etetés van. Nos ez is egy etetés volt, csak éppen nem az aligátorokat, hanem minket etettek, mert már ősszel csak hétvégente etetik az állatokat. Hát erről nem szólt a fáma. Na azért láttüunk bőven ridikül és derékszíj alapanyagot, csak még négylábon jártak. Az egyik dolgozó éppen takarította őket, és vártuk hátha elkapja valamelyik őt, hamár etetés nincs, legyen egy kis izgalom, de ez is elmaradt. Helyette láttunk teknősetetést, varánusz etettést és kígyókat, meg óriás teknősöket nem éppen illendő pozicióban, szóval legalább volt egy kis kárpótlás.

Már kora este volt, mire Saint Malo-ba a kalózok városába érkeztünk. Egy félszigetre épült város, körbevéve várfallal, és a város előtt egy kis erődítmény, amely hasonlóan Mont Saint Michelle-hez hol körbe van véve vízzel, hol száraz lábbal megközelíthető. Hát mi még száraz lábbal tudtunk átmenni az eődhöz, de már majdnem vízben kellett visszajönni. Szerencsére, vagy sajnos, éppen ekkor nem volt valami nagy a dagály, szóval nem volt látványos a víz mozgása sem. De azért gyönyörű volt. :) Jó lenne valamikor világosban is látni ezt a középkori várost, nemcsak sötétbe és kivilágítva. 

Másnap reggel vár Ryan közlegény és a négyemeletes bunker. A film forgatására lett teljesen felújítva ez a náci bunker, ahova nem volt egyzsrű bejutni. Két órán keresztül rombbantották az ajtót mire megadta magát, akárcsak az ottreket németek, akik állítólag egytől egyik elhagyták a vén Európát a háború után. Érdekes volt látni a sok rozsda és kiégett bunkar után végre egy épet, az épület előtt pedig a filmből jól ismert vizijárgány, amiben ott álltak a katonák és várták, hogy mikor szólítják az ő csapatukat, hogy vízbe, és irány a part. 

Ha még nem lett volna elég mára a bunkeresdi, akkor elmentünk még egybe, ahol óránként eljátszották hogyan zajlott a bunker bevétele, zaj, hang és füsthatás kíséretében. 

Az estét a tengerparton töltöttük... apa csak fényképezett rendületlenül, mi pedig gátakat építettünk és próbáltuk visszaverni a dagályt, sajnos alulmaradtunk a kűzdelemben, de jó mulatság volt. :)

Másnap reggel néztük meg a német temetőt, majd irány a Poin du Hoc. Nos ez az a hely, ahol létrákon meg ki tudja hogyan másztak a rangers-ek fel a sziklán, hogy amint felérnek néhány náci fegyverrel telálják szembe magukat. Egy emlékmű áll a sziklafal szélén, és a bunkerrendszer maradványai. Ezek eléggé romos állapotban vannak, nem is nagyon tanácsos bemászni, némelyik teljesen kicsavarodva, benne a vastag acélhuzalok, elgondolni sem tudom milyen erő kellett odahasson hogy azokat a massziv falakat szétroncsolja. Aki meg benne volt??? Hát abból sem sok maradt. Egymás hegyén-hátán a bombatölcsérek, mind mind arról árulkodnak, hogy eléggé ádáz harc folyhatott. itt. 

Túl sok időt nem vesztegethettünk itt, mert Cherbourg-ba készültünk, ami még egy kissé odébb volt.Egy atomtengeralattjáró és a Cité de La Mer. Tehát egy tengerészeti kiállítás, és Európa legnagyobb akváriuma. Egy kissé csínján kell ezekkel a jelzőkkel bánni, mert úgy érzem ezek a franciák képesek egy kicsit elragadtattni magukat és mindenben a legnagyobbnak képzelni magukat.

Az atomtengeralattjáró a 6 francia atomtengeralattjáró egyike, de már nem üzemel és az atomerőmüvet, mely az egészet hajtotta már eltávoltították belőle. Nem mondom, hogy szép, de érdekes, és persze iszonyú sok új és érdekes információ. :)

A tengerészeti kiállításon nekünk talán a halak tetszettek a legjobban. Az akvárium tényleg baromi nagy, egy igazi korallzátony is volt benne és 3 vagy 4 emelet magas volt. Szóval lehet, hogy a legnagyobb akvárium cím mégsem túlzás??? A kiállítás végén még egy csokikiállításra is beneveztünk, ami nem érte meg, de a gyerekek azért élvezték.

Másnap reggel már csak egy kis tengerparti séta és közel 500 kilométer várt ránk. 

Nagyon jól sikerült kirándulást sikerült összehoznunk, a középkortól egészen az atomkorig minden belefért, állatokkal, játékkal és rengeteg történelemmel. Persze a sajtreszelőnket ottfelejtettük a szálláson, de ennél nagyobb kár sose érjen. :))

 Az ír fővárosban 3 teljes napot töltöttünk. Szombaton késő este érkeztünk, mivel a Ryan Air átszervezte a járatot és a délelőtti indulást estére tette át. Szombat este már másra nem is jutott idő csak arra, hogy bebuszozzunk a városba, és elfoglaljuk a szállásunkat (Bewleys Hotel Ballsbridge). Tíz óra után sikerült feljutni a szobánkba és végre lefektetni a gyerekeket. Eső fogadott bennünket, de felkészültünk rá, új kabátokat vettünk a gyerekeknek, amiket lehet kombinálni, pulcsit, dzsekit és széldzsekit lehet belőlük kreálni.

Szóval felébredtünk reggel és elindultunk a városba. Pontosabban buszra pattantunk és azzal indultunk a városközpont felé. Ez hibás döntés volt, mert majdnem egy órát utaztunk, pontosabban vánszorogtunk be a városba. Először egy idegenforgalmi hivatalt próbáltunk megrohamozni, de sajnos még nem volt nyitva, így aztán egy reggeliző- kávézóba ültünk. Már nem igazán emllékszem arra, hogy mi mit ettünk csak arra hogy Bence fish and chips-et, ami nem volt kis adag mégis megette az egészet. Ezután mentünk a tourist office-ba, majd pedig két dolgot néztünk meg a Vax múzeumot és Dubliniát.

A Vax múzeumban már Helloween-re készültek, így egy piros szemű rém$$sztő alak várt a kapuban, de szerencsére a többi bábú nem volt olyan félelmetes. Vagy mégis? Az első szoba az íróké volt, itt ült többek között Oscar Wilde is, akiről nemrégiben tanultunk angol órán. Utána különféle régi történeteket elevenítettek fel a viking korból, és annál korábbi időkből is. Aztán volt egy 18 éven felülieknek szóló rész, ahova azért Bence bekukkantott. Itt Frankenstein és hasonszőrű társai, mint például Drakula, fogadtak. Nem mondom, hogy szívesen időztünk abban a szobában. A waxmúzeum felső emeletén egy tudományos kiállítás volt, főleg felfedezésekkel kapcsolatos dolgokat mutattak be, és volt egy szoba ahol a hírességek kaptak helyet, úgymint U2, Madonna, Yoda és Anakin a Star Wars-ból, és egy kicsi manó is, amit Leprechon-nak hívnak.

Danubia pedig Dublin történetét foglalta össze, egészen a kezdetektől, nem akarok hazudni, de talán a 20 századig. Ez irtő érdekes volt, mert nem igazán mutogattak leleteket, hanem inkább életképeket láthattunk, beöltözhettünk Vikingeknek, beléphettünk egy kora középkori házikóba, amit tulzás még házikónak is nevezni, inkább kunyhó... Aztán a virágzó középkorban egy kereskedőhajó félig kipakolt rakományát is megnézhettük, egy szűk sikátor, aminek a végén egy öregasszony várt és faggatta a gyerekeket honnan jöttünk, mit eszük, milyen állaton közlekedünk, milyen gyakran mosunk, és hogyan várjuk a vendégeket. Ez nagyon tetszett, ahogy eltrécselt a gyerekekkel és elmondta nekik, hogy bizony ő csak havonta mos a pataknál és nem nagyon utazuk sehova mert sok idő és hát a szigetrúl ki sem teszi a lábát, ki tud annyit evezni???? És elmondta a gyerekeknek azt is, ha legközelebb vendégségbe mennek, akkor vigyenek magukkal villát kanalat, meg fatányért. :)

Ezután a vidám beszélgetás után a pestis pusztítása jött a különféle gyógymódok bemutatásával együtt, és még ki tudja mennyi minden. A kiállítás végén meg kvízkérdések voltak, illetve bemutatták azokat az eszközöket amikkel a régészek dolgoznak. Mi is kipróbálhattuk, hogyan kell azonosítani különféle tárgyakat, hogyan kell lesöpörni a leletekről a port, stb. Szóval igazán megérte elmenni.

A nap végén még elsétáltunk egy Katedrálisról, ami nagyon szép volt, de a legjobban az tetszett, (nem nekem, hanem Rékának), hogy mindegyik széken volt egy kis párna. Na de nem az ülőkéjén, hanem a háttámlájára kötve és minden párna kereszthímzéssel volt kidíszítve más más mintázattal. Hát nehez tudtuk kiválasztani, hogy melyik a legszebb, mert ugye nekünk csakis arra lehetett ülni. A legszebbre. :)

Hétfő reggel különös kép fogadott, ami szokatlan itthon, de gondoltuk, hogy az íreknél mindennapos dolog. 

Mindenütt víz állt az utakon, a zebrán alig lehetett átmenni, szinte elkerülhetetlen volt, hogy a cipő meg ne merüljön. Ez kicsit meglepő volt egy olyan országban, ahol gyakoriak az esőzések, gondoltam magamban, jobb is lehetne a csatornázás. De másnap reggel kiderült, hogy itt bizony jó a csatornázás, de a 24 óra alatt lehullott havi csapadékmennyiséggel nem bírta felvenni a versenyt. Pincéket, szuteréneket árasztott el és két ember meg is hal, akik nem tudtak kimenekülni a lakásukból. Szóval elég durva volt. Sikerült belecsapni a lecsóba és egy igazán szélsőséges 4 napot kifognunk!!!

Szóval a dédelgetett terveket, hogy majd a gyönyörű tengerparton andalgunk és megnézzük a sziklákat és a sztárok vityillóit fel kellett adnunk, csakis beltéri dolgokban gondolkodhattunk. Tehát ha Dublin, akkor Guiness... irány a sörgyár!

Első sörgyár ahova betettem a lábam. :) Tulajdonképpen egy látogatóközpontba mentünk ahol lépésről-lépésre bemutatják hogyan állítják elő a fekete sört. Nos ettől még nem fogunt tudni Guiness-t keverni itthon, de azért s végén kaptunk egy kis kóstolót és aztán a torony tetejében ismét kaphattunk nagy nagy pohárral, de ez már végképp kifogott rajtam, és azt hiszem Lacin is. De azért szép volt a magasból letekinteni a városra. A torony fala körös-körül üveg volt, így zavartalan volt a kilátás. És mennyivel szebb lehetne, ha sütne a nap? 

A sörgyár után egy igazi hamisítatlan börtönbe mentünk: a Kilmainham Gaol-ba. A híres ír börtön 1796-ban épült és egészen 1942-ig üzemelt . 1966-ban az akkori köztársasági elnök nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt, aki a forradalom idején maga is vendégszeretetét élvezte az épületnek. Az épület belsejét felújították, de a börtön egyéb részei maradtak úgy ahogy voltak, sötétek, dohosak, koszosak. Ehhez még  jó hideg is párosult, szóval raboskodás kellemetlen körülményeit részben el tudtuk képzelni.

A börtöncellák után vidámabb dolgokra vágytunk, meg valami olyasmire, amiben a gyerekek is szívesebben részt vesznek. Ezért esett a választás a Leprechon múzeumra. Nem is igazán múzeum, inkább egy játszóház. Néhány szó s Leprechonokról, az írek híres manóiról, akik lehetnek bármerre, hozhatnak és vihetnek szerencsét és nem könnyű őket elkapni, sőőőőt. Hatalmas székekra és fotelekre lehetett felmászni, úgy kellett felsegíteni egymást, mert egyedül nem ment. Utána több állomás, egy-egy mese, és a végén zeneszó, mert mint megtudtuk, a zenére előbújnak ezek a kis koboldok, mert nagyon szeretnek táncolni.

Lehetett rajzolni, amit aztán kitettek a falra is. így aztán az édes hármas nagy rajzolásba kezdett, a gyerekek ezerrel szineztek, apa, meg szurkolt. Réka azért még egy hercegnőt is összehozott amint éppen kutyát sétáltat, így az ő képe is felkerült a falra. Már záróra lehetett amikor megkockáztattuk a hazamenetelt, sajnos felhőszakadás várt odakint. Laci valahonnan kerített egy taxit, aztán vissza a szállodába. Kicsit megszárítkoztunk, utána vártuk Judy-t hogy felszedjen bennünket és végre bemutassa barátját. Judyéktúl éjfél körül mentünk haza, a gyerekek már aludtak, egymás mellett mint egy házaspár. :) Álmukban milyen jól megférnek egymással!:)

Kedden már alakult az idő is, így aztán belvárosi sétát terveztünk, volt benne ír söröző, buszos túra, parki séta, játszótér, sétáló utca, shoppingolás, félpenny-s híd. Tömören ennyi, egy laza nyugis nap, eső nélkül. Este már a reggeli utunkra készülődtünk, hiszen nagyon korán kellet kelni, hogy a reggeli gépet elérjük.

A város viszonylag felhőmentes volt így a reggeli nap sugaraiban szépen kirajzolódtak az ír partok, ahogy elhagytuk a szigetet. Ezután hosszasan repültünk Anglia felett, ami nem is tűnik olyan nagynak a térképen, míg végül feltüntek Belgium partjai. Szép repülőút volt és remek kirándulás. Viszlát Zöld Sziget!

A félmarathonra szombaton került sor, éppen aznap amikorra jegyünk volt a Dublini repülőre. Persze mint mindig most sem zavart, hogy túl sok lett összeszervezve, sőőőt. Még péntekre meghívtuk Lizzy-t is, Réka osztálytársát. Elvileg csak játszani hívtuk, de ő úgy készült, hogy itt alszik nálunk... A csajok nagyon cukik voltak, egyfolytában csacsogtak, és eljátszottak mindent ami a suliban történt. Olyan jó fejek voltak ahogy a kevésbé szeretett osztálytársaikat küldözgették az igazgatói irodába. :) Viszonylag időben feküdtünk le, mert másnap reggel fél tízkor kezdődött a futóverseny.

Természetesen nem vállaltuk be a 21 km-es távot, csak a családi versenyre neveztünk be, ami  csupán 3 km volt. Magyar nemzeti pólóban, futónadrágban indultunk neki a távnak. Együtt lányok, együtt fiúk. Gondoltam, majd elkocogunk Rékával, a két fiú meg hagy bizonyítson. Na nem nagyon tudtam lazsálni a Nyuszikánk mellett, akinek még a kocogás közben egy-egy cigánykerékre is futotta az erejéből. Bence és Laci nagyon jól futottak, és a gyerekek még érmet is kaptak. Mi felnőttek nem kaptunk semmit, pedig azt hiszem én jobban megérdemeltem volna, mert lógott a belem a futás végén. :) Persze amikor már a célban voltunk akkor minden jó volt már. Siettünk haza, mert a fürdés után már készülődnünk kellett, nehogy lekéssük a repülőt. :)

 Végre ezen a héten már egy kis nyugi volt. 

A suliban vége lett az első negyednek. De ez számunkra nem jelentett semmit, csak a tanároknak hozott extra munkát.

Hétvégén nem csináltunk semmit, itthon maradtunk a SHAPE-en. Egyetlen egy dolog volt ami egy kis színt jelentett, hogy vasárnap amerikai focimeccse volt a gimiseknek. Ezekre az eseményekre nem szoktunk járni, de most mivel olyan jó idő volt és hazafelé a pizza bowl-ból éppen útbaesett a focipálya és ráadásul a zenebona is vonzó volt hát megnéztük mi folyik a nagy füves pályán.

Meglepetésünkre elég sok ismerősbe botlottunk, köztük magyarokba is. A pompomlányok csapatában ugyanis két magyar lány is szerepel. A meccs végére már Réka is kívülről skandálta a bíztató rigmusokat, amire nem is nagyon volt szükség, mert a hazai csapat, alaposan elkalapálta a vendégeket. Nem is értjük miért nem fújta le a meccset hamarabb a bíró, ugyanis annyira esélytelen volt hogy érdemben változzon az eredmény. Főlényes győzelemmel lett vége a meccsnek. Utána közös fotó a lányokkal, sőt az egész pompomlány csapattal. Persze nem mi fotózkodtunk, hanem természetesen Réka. :)

Útközben hazafelé pedig a feles energiával nem bírva cigánykerekezésbe kezdett a kisasszony.Lassan ez már a védjegye lesz, már erről fogják megismerni a SHAPE-en lakók. Persze Bence sem akart lemaradni, és próbálkozott ő is a cigánykerékkel és a kézenátfordulással, de ő benne már nincs meg az a bátorság, vagy nevezzük talán vakmerőségnek, mita ami Rékában. Hiába több mint két év korkülönbség ebben a korban eléggé meghatározó.

És aztán itt vagyunk mi is, Laci és én, akik szintén meg akartuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. :) Nos....... hát ami vagy 20 éve, de talán még 10 éve is ment minden bemelegítés nélkül, az most erősen nehezemre esett nekem is és Lacinak is. Sosem értettem, hogy mit nyögnek az idősebbek.... hát igen ha nem vagyunk formában... Tényleg szükség van a bemelegítésre, és hihetetlen de azok a dolgok amik csak úgy mentek, mit pl az is hogy járni tudunk, most már csak gyakorlás után jönnek össze. :)

De azért tök jó viszontlátni a gyerekkori ügyességet, hajlékonyságot és tehetséget a gyerekeinkben. :)

 Bizony bizony, tarolás Bruxellesben. :)

Nagy nehezen jött össze a nevezés, a gyerekelhelyezés és egyéb szervezési problémák nehezítették, hogy összejöjjön a siker, de aztán végre minden összeállt és indulhattunk meghódítani a fővárost.

Már talán két hónapja is tudtunk a bowling versenyről amit a belgiumban élő magyarok számára rendeztek és szerettünk volna részt venni. Laci próbálkozott azzal, hogy az itteni monsi legényeket és hölgyeket öszefogja és induljon egy SHAPE-es csapat, ami valljuk be igen jó esélyekkel pályázott volna az aranyéremre, de az unszolások ellenére is valahogy nem akart összejönni a dolog. Ekkor jött az ötlet, hogy akkor csatlakozzunk mi ketten egy már meglévő csapathoz. És mit ad Isten? A brüsszeli katonák egyik csapatából hiányzott egy fiú és egy lány. :)

Egészen szerdáig úgy volt, hogy mégsem megyünk, de aztán megtörtént a nevezés. A gyerekeket el kellett sózni valahova, Bence ment aludni Elvinshez,  Réka meg Lottihoz, mindenki elégedett volt, természetesen mi is. :)

A verseny nagyon hangulatos volt, olyan szurkolótáborunk volt, hogy hihetetlen, és úgy pacsiztam vadidegen emberekkel akiket akkor láttam először mintha országos cimborák lettünk volna. Fel voltunk dobódva és úgy ment a játék, hogy magunk sem hittük, hogy mi gurítunk ilyen jól. :)

Csapatunk harmadik helyen végzett, de a férfi egyéni bajnok is tőlünk került ki. Lehet gratulálni, tüzijáték, görögtűz, ugyanis a csempion a mi családunk feje lett. A család nyaka (én), pedi egyéni harmadik helyett szerzett. Számomra egyéni csúcs is ez az eredmény.

A nagy öröm után a belvárosban egy görög étteremben tömtük meg a hasunkat, és aztán irány Mons, ahova jó gyors tempóval alig éjfél után már meg is érkeztünk.

Hát ennyi röviden a mi kis történetünk a brüsszeli tarolásról. :)

Máig dagadok a büszkeségtől!!! :)

Hogyan kerülhet egymás mellé fahéj és gyöngy? Hát nagyon egyszerüen... Úgy hogy nagy betüvel kell írni és akkor már két kis szőrös tengerimalacot jelent. Két tengerimalacot, akik minden nap élénk figyelemmel kíérik az iskolában a gyerekeket és minden egyes rezdületre, minden nagyon mozgásra rémülten szaladnak be a vackukba. Hát kérem szépen ők ketten Cinnamon (Fahéj) és Pearl (Gyöngy) a kis tengerimalackák Ms Aten osztályából. Mivel a tanító néni felajánlotta, hogy aki szeretné, az hazaviheti egy hétvégére hát mi úgy döntöttünk, hogy erre a hétvégére bérbe vesszük a kis állatokat. 

De előtte még túl kellett esni az iskolai Rainbow day-en (szivárvány napon). A többi osztály alma napot szervezett erre  a délutánra, Rékáéknál azonban különféle tevékenységek, feladatok voltak, minden a szivárványhoz illetve a szivárvány színeihez kötődött. Számolás, olvasás, rajzolás, festés. 

Szóval nagy nehezen hazacipeltük a két kis jószágot. Majd leszakadt a karom, mert ugye ketten Rékával. Eléggé rá voltam utalva a saját fizikai erőmre. A ketreccel együtt jött a széna, répa, víz, valamilyen magok, fésü, kefe, minden ami kell. Rögtön helyet találtunk vendégeinknek. Ketrec alá szőnyeg, ketrec mellé párna, és kezdődhetett az állatgondozás. Réka teljesen odáig volt tőlük. Állandóan ettette volna, állandóan fésülte volna őket. Egyébként tényleg nagyon arnyosak. Olyan jópofák ahogy mocorognak a ketrecben mozgatják az orrcimpájukat bámulnak a kis bárgyú, naív ábrázatukkal aztán ha valaki megjelenik, mint a villám iszkiri befelé a kis vackukba.Az egyik különösen félős volt. :) Vicces volt ijesztgetni... :) Na jó, azért nem üztünk belőle sportot. :) Nem akartunk idegbeteg állatokat visszaadni Ms Aten-nek. :) Bence nem volt annyira feldobva. Néha odament a ketrechez megbirizgálta őket aztán odébbállt. Pedig kicsiként ő is hogy imádta az állatokat. Úgy látszik ki lehet gyógyulni ebből a betegségből.

Szombaton pedig meglátogattuk a magyar közösség három hónapos kis tündérkéjét Rita babát. Gyönyörő szép csinos, cuki kisbaba. Szülei szerint síros, de amig mi ott voltunk bizony nem volt okunk panaszra, csöndben húzta a lóbőrt, ha meg nem aludt akkor mosolyogva nézelődött. A gyerekeknek is tetszett, versenyeztek kinek üljön az ölében. Bence mostanában nagyon odáig van a kisbabákért. Szeretne is kistesót, de persze csak akkor ha olyan lesz mint Matyika. És Réka meg csak akkor szertene kistesót ha kislány. Hát ezeknek a vegyes igényeknek nem könnyü megfelelni. :) 

Szóval nem is próbálunk megfelelni. :)

Vasárnap elugrottunk a Paradisióba, mert olyan szép idő volt. Minden jól is ment, csak a végén a játszótéren volt egy kis bibi. Szó szerint Bence fején. Valami acélcsőből összeállított körhinta szerüségre próbált felugrani, ami nem sikerült és ahogy ott ácsorgott nem vette észre, hogy a hinta másik fele éppen jön feléje, rajta egy gyerekkel. Laci ráordított hogy guggolj le, Igy az acélhinta csak súrolta a fejét. Ami baromi nagy szerencse mert akár szó szerint be is törhette volna. Hát amikor ordítva jött hozzám Bence, azt sem tudtam mi a baj, mert én nem láttam  a történéseket, de ő természetesen mindent összefüggéstelenül mondott el, ha lehet még nagyobb zavart és aggodalmat okozva az én fejemben is. Csak a kis buksiját néztem, hol sérült, de csak egy horzsolás volt, még csak nem is vérzett. Na jó, jóindulattal egy csepp vér tán' kiserkent. De nem szakadt fel a fejbőr, nem volt rajta különösebb pukli és még csak agyrázkódást sem kapott.

Hát már jó párszor lefejelt minket Bence amire lila foltok emlékeztettek a szemünk szájunk körül, de ezúttal kicsit örültem, hogy ilyen keményfejü a gyerekünk. De aztán már otthon megnyugodva az esti csöndben arra gondoltam, hogy biztos az Angyalunk keze volt ebben a dologban is. Ő vigyázott Bucira, hogy ne érje komolyabb baj. :) 

Ez a hét is elég durvára sikeredett. Kezdődött azzal, hogy vasárnap ahogy megérkeztünk Angliából Laci máris mehetett Bruxellesbe felszedni Robi bácsit, aki egy konferenciára jött Mons-ba és nálunk töltötte a hetet.

A gyerekek is örültek, mert ajándékot is hozott, Bence legot kapott, Réka meg megkapta első számú kedvencét Cérnát. Cérna egy kutya, aki azóta elmaradhatatlan társ, bárhova utazunk jön ő is velünk. Lassan egy igazi világkutya lesz belőle.

Szóval a héten tanfolyamon voltam a munkahelyem jóvoltából és közben szerveztük a gyerek szülinapi bowling party-ját, Laci meg előkészítette a terepet az októberfest-hez, mármint hogy legyen jegy meg korsó meg ilyenek. 

De annyira jó volt, hogy Robi itt volt velünk, volt amikor még tanult is a gyerekekkel, és hasznos tanácsokkal látta el őket, amiket még ma is emlegetnek. : Mint például "a házifeladat előtt igyál sok vizet, mert a testünk nagy része vízből van amit a suliban kicsavarnak belőletek és délután pótolni kell". Azóta isznak is mint a kefekötők. Legfőképpen akkor, amikor húzzák az időt a tanulással. :)

Pénteken megtörtént a sörfesztivál, amely már sokadik alkalommal volt megrendezve itt a SHAPE-en. Az oktoberfest mintájára szervezik minden évben, csak nem tart olyan soká, csupán egy hét vagy egy hosszú hétvége... nem is tudom pontosan a hosszát. Én ezen eseményeken nem szoktam részt venni, nem nem vagyok kíváncsi a sok alkoholmámoros részeg büdös alakra, de leginkább azért mert valakinek itthon kell maradnia a gyerekekkel. És mivel az én sörfogyasztásom és a jegyár fordítottan arányos ezért sokkal rentábilisabb ha Laci fogyasztja az árpalevet és nem én. Bizonyára jó lehetett, de persze nem voltak benyomva a fiúk, vagy ha igen akkor jól palástolták. :)

 A szülinapi bowling party jól sikerült, annak ellenére, hogy csak néhányan jöttek el Bence osztálytársai közül. De nem bántuk, hogy nincs túl nagy gyereksereg, a legjobb barátja Elvins ott volt és ez volt a legfontosabb. 

Hál Istennek gyorsan eltelt a hét, és vasárnap azzal a reménnyel feüdtünk le, hogy talán a következő héten egy kicsit tudunk szusszani egyet.